Szarka Gábor arra a sajtóba is bekerült péntek reggeli belső utasításra reagált, amely szerint este hat óráig az egyetem létesítményeit valamennyi egyetemi polgárnak el kell hagynia.

Hirdetés

A fővárosi önkormányzat felajánlására, amely szerint épületet biztosítanának az SZFE hallgatói és oktatói számára, az kancellár azt mondta: érdekes felvetésről van szó, ez egy alternatív választási lehetőség azoknak, akik nem szeretnék azt az egyetemi modellt követni, ami a modellváltás során létrejött.

Hozzátette: hivatalos megkeresést ezzel kapcsolatban az egyetem nem kapott, nem tudják, hol lenne ez a helyszín és ott mi folyna.

„Ha azonban igaz ez a felvetés, akkor elképzelhető, hogy az lesz a megoldás, hogy akik ezt folytatni szeretnék egyetemen kívül, azok ott tudják folytatni” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Hozzátette: azt mondták az egyetem polgárainak, hogy döntsenek, mert az egyetem ezt a fajta tanköztársasági modellt innentől kezdve az egyetem keretein kívüli magánkezdeményezésnek tekinti.

„Ha ez így, csomagban átmehet egy másik helyszínre, az nekik is egy jó kimenet” – jegyezte meg.

Elmondta: tudnak arról, hogy a modellváltás jogszerűségével kapcsolatban alkotmánybírósági beadvány és a miniszterelnöknek szóló levél is született. Álláspontjuk szerint ami történt, az jogszerű, ezzel kapcsolatban félelmük nincsen, várják az Alkotmánybíróság döntését.

Az egyetem kiüríttetéséről szóló hírekre reagálva hangsúlyozta: nem kiürítésről, hanem az őszi szünet előrehozásáról van szó. Úgy gondolja, hogy a helyzet megérett erre, miután az intézményben semmilyen vezető nincs, aki a folyamatokat ellenőrizze, döntéseket hozzon a legmagasabb szinten.

Hozzátette: az őszi szünet előrehozásával az volt az elsődleges cél, hogy a szabadság előbb kezdődjön. Hangsúlyozta: azért is fontos ez a pár nap – azon kívül, hogy el fogják végezni a fertőtlenítést és egyebeket – mert szükség van az időre, hogy mindenki egy kicsit lenyugodjon, a hallgatók, a dolgozók, a tanárok és a vezetőség is.

„Ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik” – mondta.

Kiemelte: az egyetem elhagyásáról nem közleményt jelentettek meg. Egy rektori utasítást adtunk ki, amelynek volt egy kancellári kiegészítése a végrehajtásával összefüggésben – mondta, hozzátéve: nem kellett sok idő, hogy ez kikerüljön a sajtóhoz, holott ezek belső ügyek. Egy szabadság előrehozásáról van szó.

Mindenkire ráfér a pihenés – jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy a vezetők csak akkor szándékoznak az egyetemre bemenni, ha meghívják őket valamilyen tárgyalásra vagy egyeztetésre.

A hallgatók a blokádot fenntarthatják, csak felmerül a kérdés, hogy ki ellen – mondta kérdésre válaszolva.