A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta, „álságos, amit a baloldal művel”. „Gyurcsányék hónapok óta az orosz gázcsapok elzárását követelik, nem törődve azzal, hogy akkor mivel fűtsenek a magyarok. A brüsszeli szankciók miatt be is következett az energiahiány, nincs elég gáz Európában és egekbe emelkedtek az árak. Brüsszel a gázfogyasztás csökkentésére szólította fel a tagállamokat, egész Európában gáz helyett más fűtőanyagokkal is próbálnak felkészülni” – tették hozzá.

Hirdetés

A Fidesz közleményében felhívta a figyelmet arra, a kormány ezért rendelte el veszélyhelyzeti intézkedésként az energiahordozók – köztük a tűzifa – kiviteli tilalmát és a tűzifa-kitermelés fokozását. Hozzátették: ez végrehajtható az erdők károsításának veszélye nélkül, az erdők területe nem csökken, „semmiféle erdőirtás nem történik”.

„A baloldal a mostani háborús időben sem képes másra csak a hazudozásra, rémhírkeltésre és a felelőtlen politizálásra. Ha rajtuk múlna, Magyarország már háborúba sodródott volna, totális energiakrízis lenne és nem lenne mivel fűteni a magyar családoknak” – írta a Fidesz.

Az LMP frakcióvezető-helyettese, Csárdi Antal szerdán bejelentette: a párt a hazai erdők védelme érdekében Áder János volt köztársasági elnökhöz fordul. A DK frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely pedig arról beszélt, a párt követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a tíz hektárnál nagyobb védett erdőbirtokra kivágási engedélyt kapók és az állami erdők kitermelésére szerződők, „az erdőirtás vámszedőinek” névsorát.

Korábban írtuk