Halász János azt mondta: a nyugdíjasok sohasem számíthattak a baloldalra, hozzátéve, hogy a baloldal megszorításainak fő célpontjai ők voltak.

Hirdetés

Ezért „elképesztően álságosnak” nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc szerdai Facebook-bejegyzésében a nyugdíjak megvédéséről beszél, „amikor ők voltak azok, akik cserben hagyták az időseket, és a nehéz időkben elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat”.

A szóvivő hozzátette: a parlamentben most is ott ül az a baloldal, amelynek képviselői – mások mellett Arató Gergely, Korózs Lajos, Mesterházy Attila, Vadai Ágnes és Varju László – „szemrebbenés nélkül megszavazták a 13. havi nyugdíj elvételét, miközben kormányzásuk alatt a saját zsebüket tömték”.

A Fidesz-KDNP megbecsüli a nyugdíjasokat, a koronavírus-járvány okozta válság ellenére sem hagyja magukra az időseket – jelentette ki Halász János, emlékeztetve, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik fontos lépése a baloldal által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése.

Korábban írtuk

Az idősek februárban egyheti nyugdíjjal kapnak többet, 2024-től pedig már plusz teljes havi nyugdíjat kapnak majd – közölte.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha „a Gyurcsány-féle baloldal” lenne kormányon, a nyugdíjasok elveszítették volna azt, ami nekik a legfontosabb, a nyugalmat, a kiszámíthatóságot és a biztonságot.