Kocsis Máté arra reagált, hogy ellenzéki pártok a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték a legutóbbi európai uniós csúcstalálkozóval összefüggésben.

Hirdetés

A kormánypárti politikus szerint a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit. „Miután hazugságokat terjesztettek Magyarországról, és azt akarták, hogy hazánk rosszabbul járjon, most a magyar parlamentet próbálják cirkusszá változtatni” – írta Kocsis Máté, majd hozzátette, ebben a kormánypártok nem vesznek részt.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, a miniszterelnök az öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd euróval többet szerzett az országnak annál, mint ami a korábbi, igazságtalan javaslatban szerepelt és visszaverte azt a zsarolási kísérletet, hogy a pénz felhasználását elfogult politikai feltételekhez kössék.

Kocsis Máté leszögezte, ez siker minden magyar számára. „A hazai baloldal ezt viselje el, hagyjon fel a Magyarország ellen folytatott politikával és ne cirkuszoljon” – fűzte hozzá.

Korábban írtuk