Hirdetés

Hiller István (MSZP) online sajtótájékoztatóján az új Nemzeti alaptanterv bevezetésének (Nat) elhalasztását szorgalmazta, Arató Gergely (DK) pedig arról beszélt, nincsenek biztosítva a biztonságos iskolakezdés feltételei.

A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében úgy fogalmazott: a baloldal a koronavírus-járvány kezdete óta csak a kamuvideók, az álhírek gyártásával és a politikai támadással van elfoglalva, miközben a védekezést kezdettől csak akadályozza.

„Miközben most a védekezés fontosságáról papolnak, a járvány elleni egészségügyi és gazdasági védekezéshez szükséges intézkedéseket és forrásokat sem szavazták meg” – írták.

Közölték: a kormánypártok támogatják, hogy a beutazási korlátozások szigorításával egyidejűleg a tanév a normál menetrend szerint kezdődjön, ez a gyerekek, a szülők és a munkáltatók érdeke is. Emellett az iskolákban minden óvintézkedést meg kell tenni, valamint a szülők, a tanárok felelőssége is fokozott, hogy beteg gyereket ne engedjenek közösségbe – hangsúlyozta közleményében a Fidesz.

Korábban írtuk