Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Sem Gyurcsányék, sem a szocialisták, sem a párbeszédesek nem szavazták meg a kártalanítások kifizetésének felfüggesztését – közölte a politikus, miután a Ház 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

Budai Gyula hangsúlyozta: a parlamenti szavazással megtették az első lépést a „börtönbiznisz” megállításához, felfüggesztik a kifizetéseket, de ez önmagában nem elég, új szabályozásra van szükség, hogy „végképp elzárjuk a pénzcsapokat”.

A mostani egy ideiglenes döntés, végleges szabályozás a nemzeti konzultáció után lesz – tette hozzá.

A Fidesz képviselője emiatt újabb nemzetközi támadásokra számít a „Soros-hálózat” részéről. „Minden fronton támadni fognak minket, hogy megvédjék magukat”, és hogy tovább tudják folytatni „a milliárdos iparágukat” – fogalmazott.

Ezért a Fidesz azt kéri a magyar emberektől a nemzeti konzultáción, hogy adjanak felhatalmazást, és mondják el véleményüket a témában. A konzultáció egyik kérdése az lesz, hogy támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét. A másik kérdés pedig arról szól majd, hogy az ilyen kártérítési pénzek az elítéltekhez vagy az áldozatokhoz jussanak-e el – mondta Budai Gyula.