A közleményben azt írták: a baloldali önkormányzatok azt kérték, hogy az ő területükre ne küldjön a kormány orosz vagy kínai vakcinát.

Hirdetés

„A baloldalt terheli a felelősség minden olyan idős ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról és így nem szerzett időben védettséget” – hangsúlyozták.

A Fidesz felszólította a baloldali pártokat, „élükön Gyurcsány Ferenccel”, hogy azonnal állítsák le az oltásellenes kampányokat és ne terjesszenek álhíreket.

„Dobrev Klára pedig inkább azzal törődjön, hogy mindig viseljen maszkot! Ne fertőzzön meg másokat, ahogy azt legutóbbi kampánykörútján is tette!” – zárul a nagyobbik kormánypárt közleménye.

Korábban írtuk

A DK-s EP-képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, átlépte a húszezret a koronavírus halálos áldozatainak száma, s dilettáns és rossz döntések sorozatának következménye, hogy „ma Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosságarányosan koronavírusban”. A politikus felszólította a kormányt, bízza független szakértőkből álló testületre a koronavírus-járvány elleni védekezés irányítását.