Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

A Soros-hálózat és a hazai baloldal minden fórumot, minden eszközt felhasznál hazánk ellen, nincs ez másként a Soros-egyetem kapcsán sem. Számos Európán kívüli egyetem magyarországi működéséről sikerült megállapodni a felsőoktatási törvénynek megfelelően, érdekes módon csak a Soros-egyetem és a Gyurcsány vezette baloldal kelt hisztériát az ügyben. Annak ellenére, hogy a Soros-egyetem működésének feltételei ma is biztosítva vannak Budapesten, változatlanul itt is működik – hívják fel a figyelmet.

A baloldal, ahogy a bevándorlás kérdésében, úgy most is Soros György érdekei mellett áll ki – zárul a közlemény.

DK: Európa döntött – Orbánék uniós kötelezettséget szegtek a lex CEU-val

Ma reggel az Európai Bíróság helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak, és kimondta: az uniós joggal összeegyeztethetetlen a magyar felsőoktatási törvény „lex CEU”-ként elhíresült 2017-es módosítása, hiszen ez a módosítás alkalmas arra, hogy veszélyeztesse az egyetem magyarországi tudományos tevékenységét és a kutatásvégzést. Ha tehát Orbánék nem hajlandóak változtatni a törvényen, annak az uniós jog szerint pénzbüntetés lehet a vége.

Mi, európai magyarok üdvözöljük az Európai Bíróság döntését, hiszen úgy gondoljuk, hogy a tanuláshoz és a tudományos kutatáshoz való jog minden európai állampolgár alapjoga! Egyben figyelmeztetjük Orbánékat: nincs jobb- és baloldali tudomány, csak független tudomány van, ami kritikus, progresszív, és a tényeken alapszik! Ha ők ezt képtelenek elfogadni, akkor nem az egyetemeket kell elzavarni, hanem a kormányt!

Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője

OS

A lex CEU ügyében hozott európai bírósági döntés is azt bizonyítja: helyre kell állítani a jogállamot Magyarországon!

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy Magyarországon nincs jogállam: az Európai Bíróság elítélte a Fidesz-kormány tevékenységét a „lex CEU” miatt.

A Magyar Szocialista Párt korábban is több alkalommal rögzítette, hogy az egyetemek elleni támadások, és a Közép-Európai Egyetem elüldözése felbecsülhetetlen károkat okozott Magyarországnak, az Európai Bíróság most kimondta, hogy sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltakat, illetve a WTO szolgáltatások szabadságáról szóló általános egyezményét is.

Az egyetemekhez telepített kancellári rendszerrel, a pénzügyi megszorításokkal a Fidesz-rezsim az egyetemi önállóságot korlátozta. Az állami egyetemek magánkézbe adása alapítványként és majd a fideszes kuratóriumi tagoknak az egyetemi autonómia fölé rendelése mind olyan döntés, amely az egész magyar értelmiséget létében veszélyezteti és a független, a kormánynak közvetlenül alá nem rendelt intézmények elleni háború részei. Ennek kirívó, de nem egyedi példája a CEU elüldözése, de ide sorolható a Színház és Filmművészeti Egyetem sorsa, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek leválasztása, az 1956-os Intézet megszüntetése.

Az MSZP szociáldemokrata pártként elkötelezett amellett, hogy 2022-ben a kormányváltó szövetség többi tagjával közösen helyreállítsa a jogállamot, a demokráciát, és a szabadságjogokat. Azt akarjuk, hogy a politikai és ideológiai okokból kiszolgáltatott helyzetbe került egyetemek legyenek újra állami fenntartásúak, és minden egyetemen biztosítva legyen a kutatás és az oktatás szabadsága. Ezzel együtt radikálisan növelni kívánjuk a felsőoktatáshoz való hozzáférést!

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke

OS
Korábban írtuk