Fotó: Demokratikus Koalíció Facebook-oldala (képernyőfotó), archív
Hirdetés

Pintér Gábor újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a Fidesz kerületi szervezete nem támogat olyan költségvetést, amely százmilliós nagyságrendben juttatna követhetetlen forrásokat a baloldali erőknek.   

Úgy fogalmazott: „Gyurcsányék pénzszivattyúnak akarják használni a XV. kerületet”.

Pintér Gábor azt mondta, a DK-nak nem az Európai Unióhoz kell rohangálni közvetlen uniós forrásokért; a kerületnek olyan felelős és hozzáértő vezetésre van szüksége, amely nem a pártérdekeket kiszolgáló, hanem az ott élő emberek igényeit szem előtt tartó költségvetést készít a XV. kerületnek.

A kerületi politikus minderről annak kapcsán beszélt, hogy Németh Angéla, a XV. kerület DK által is támogatott polgármestere szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, nyolcadik próbálkozásra sem tudták elfogadni a kerület költségvetését, és ezért a Fidesz kerületi szervezetét okolta. Szerinte a Fidesz helyi és fővárosi szervezetei egyaránt cserbenhagyták a kerületet.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője úgy fogalmazott: az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a Fidesz megpróbálja sakkban tartani az önkormányzatokat, a tudományos életet, a civil szervezeteket. Orbán Viktor úgy tesz, mintha az uniós fejlesztési források az ő zsebpénzei lennének – tette hozzá, és kijelentette: a Demokratikus Koalíció el fogja érni, hogy az uniós támogatások a „korrupt Orbán-kormányt megkerülve”, közvetlenül jussanak el az emberekhez.

Dobrev Klára és Németh Angéla sajtótájékoztatója.

Ismét megtorpedózta a XV. kerület költségvetését a Fidesz. A Demokratikus Koalíció emiatt is azt akarja elérni, hogy az önkormányzatok, civil szervezetek és tudományos műhelyek közvetlenül az EU-tól hívhassák le az uniós támogatásokat, az EU legkorruptabb kormányát pedig hagyják kia pénzek kezeléséből.Oszd meg Dobrev Klára és Németh Angéla sajtótájékoztatóját, május 26-án pedig szavazz a 6-os listán a legeurópaibb pártra, a Demokartikus Koalícióra!🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Mittwoch, 15. Mai 2019