Fidesz: a HaHa-tagok nagy része Bajnai csapatában focizik
A „Bajnai-gárda” újra bebizonyította, „nem okoz neki gondot egy kis erőszakos randalírozás (…), hiszen a Fidesz-székház korábbi elfoglalása után ma egy minisztériumba mentek, és ott erőszakoskodtak” – fogalmazott Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a HaHa aktivistái péntek délelőtt bevonultak az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületébe, és ott tüntettek a tárca tevékenysége, a kormány oktatáspolitikája ellen.
„Ilyen az, amikor Bajnai Gordon demokráciát épít” – kommentálta a történteket a Fidesz szóvivője, aki szerint az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon keze van abban is, hogy a HaHa utcára vonulásra biztatja a pedagógusokat. Az MSZP és a Bajnai Gordon között zajló „szavazatvadászatban” a volt miniszterelnök most éppen a tanárokat nézte ki magának – mondta Zsigó Róbert.
A szóvivő reagált Bajnai Gordon csütörtöki székesfehérvári szavaira is, miszerint a volt miniszterelnök kormányon kilenc hónapra emelné a munkanélküli-segély időtartamát. A Fidesz szerint Bajnai Gordonnak valójában arra kellene felhasználnia országjárását, hogy megválaszolja azt a kérdést: erkölcsileg vállalhatónak tartja-e a Hajdú-Bét-ügyet.
A volt kormányfő foglalkoztatáspolitikai nyilatkozatával kapcsolatban Zsigó Róbert úgy vélekedett: Bajnai Gordonnak amikor lehetősége lett volna segítenie a fiatalok foglalkoztatását, akkor megduplázta a fiatalok munkanélküliségének mértékét, és elüldözte őket Magyarországról. Bajnai Gordon kormányon elengedné az álláskeresők kezét – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon pénteken Berlinbe látogatott, a Fidesz szóvivője azt mondta, a Gyurcsány-Bajnai-szövetség minden nap kikel a rezsicsökkentés ellen, Bajnai Gordon „képes volt 900 kilométert utazni egészen Berlinig, hogy elmagyarázza, miért baj, ha a rezsiárak csökkennek Magyarországon”.
Ám nemcsak a Gyurcsány-Bajnai-korszak emberei nem tudnak megbarátkozni a rezsicsökkentéssel, hanem „az Európai Unió sem nyugszik bele” – fogalmazott, kijelentve: a Fidesz azt várja a kormánytól, ne engedjen sem az uniós, sem a baloldali követeléseknek, ne engedjen a rezsicsökkentésből.
Zsigó Róbert egyúttal tájékoztatott, hogy a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akciójukban lassan elérik a kétmillió aláírást.
Hoffmann Rózsa: elfogadhatatlan a fiatalok akciója
Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy néhány tucatnyi fiatal „betört” az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai épületébe pénteken, és ott megriasztott több száz dolgozót – nyilatkozta Hoffmann Rózsa, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára az MTI-nek.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján jelentette be: a HaHa aktivistái bementek az Emmi épületébe, hogy leváltsák annak jelenlegi vezetését. A hallgatók „ügyfélszolgálatot” is nyitottak, ahol az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslatait várják a minisztérium további működésére vonatkozóan – tette hozzá.
Az államtitkár hozzátette: jövő szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és pontosan mit szeretnének.
Hoffmann Rózsa szerint a fiatalok akcióját a bohóckodás kategóriájába is lehetne sorolni, ám a demonstráción részt vettek olyan ellenzéki tüntetésekről már ismert felnőttek is, akik miatt arra lehet következtetni, hogy a fiatalok politikai befolyásoltság alatt állnak.
Az államtitkár véleménye szerint a demonstrálóknak a jelenlegi kormányzat meggyengítése, illetve megbuktatása a célja. A tiltakozók azonban nem fogják a céljukat elérni, mert az emberek túlnyomó többsége rendet szeretne – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.
Emmi: a tárca nem enged a rendzavaróknak
Az emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak. A tárca ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a Hallgatói Hálózat tagjainak egy csoportja „erőszakos módon berontott” a minisztérium Szalay utcai épületébe, megzavarva az ott dolgozók munkáját.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Balog Zoltán miniszter az esetet követően arra utasította Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárt és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak munkájukban, mert a társadalmi párbeszédnek megvannak a törvényileg garantált és a minisztérium által létrehozott formái, amelyekben mindenki kifejtheti véleményét.
Az Emmi a dokumentumban hangsúlyozta: akinek valóban fontos a magyar köz- és felsőoktatás ügye, az nem a rendzavarásban, a provokációban és az erőszakban érdekelt, hanem a tisztességes szakmai vitában, amely például a miniszter által létrehozott Felsőoktatási kerekasztalon belül és azon kívül is folyik.
(MTI)