A Fidesz szerint az október 2-ai kvótareferendum nemzeti ügy, ezért a kormánypárt azt kéri az MSZP-től, most az egyszer próbálja félretenni a pártpolitikát.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



A kormánypárt a szocialista Molnár Gyula pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető keddi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Molnár Gyula azt mondta, az MSZP továbbra is azt javasolja támogatóinak, hogy ne vegyenek részt az október 2-ai népszavazáson, mert az csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja. 
    
A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a népszavazáson Magyarország jövője a tét, ugyanis a brüsszeli kvótacsomag a magyar családokat, az ország biztonságát, a kultúráját veszélyezteti. Ettől meg kell védeni az országot – szögezték le.    
    
A kormánypárt szerint pótcselekvés és teljesen komolytalan, hogy azok a szocialisták akarnak most a határvédelemről és a korrupcióról beszélni, akik az elmúlt hónapokban nem támogatták se a határzárat, se a határvédelmi intézkedéseket és tele vannak korrupciós ügyekkel. 
    
A félrebeszélés és terelés helyett, a szocialisták inkább válaszoljanak végre arra, hogy támogatják vagy sem a brüsszeli bevándorláspolitikát – szólított fel a Fidesz.

(Forrás és fotóillusztráció: MTI)