Hirdetés

A kormánypárti politikus kifejtette: a Szegedi Törvényszék bírái – „nagyon gyanús körülmények között” – másodfokon felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik egyébként „ezer szállal kötődnek” Botka Lászlóhoz és a szegedi önkormányzathoz.

A polgármester és az önkormányzat tartotta el építőipari megbízásokkal a Szeviépet, a szocialistákhoz közel álló cég 34 milliárd forintos megrendelést kapott, és „milliárdok tűntek el”, mintegy félezer kisvállalkozót nem fizettek ki – mondta Budai Gyula.

Arról is beszélt, az ügyben felmentő ítéletet hozó egyik bírónőről az derült ki, hogy a Botka László vezette önkormányzat közel egymilliárd forinttal támogatta a családi cégét egy megbízás keretében.

A Szeviép-ügyben bíráskodó másik bíróról pedig az derült ki, hogy „potom áron kapott” egy csaknem 100 négyzetméteres önkormányzati lakást Botkáéktól a sétálóutcában – tette hozzá a Fidesz képviselője.

Budai Gyula értékelése szerint úgy tűnik, Botka László „pénzzel és pozíciókkal befolyásolja az egyes ítélkező bírákat Szegeden és ezzel az igazságszolgáltatást”.