A Fidesz a DK választóinak becsapásaként értékelte, hogy az ellenzéki párt parlamenti képviselői hétfőtől – a kétharmados szavazásokat kivéve – nem vesznek részt a parlament munkájában.

A kormánypárt hétfőn azt közölte az MTI-vel: Gyurcsány Ferenc és társai bizalmat kértek a parlamenti képviselethez, most pedig hátat fordítanak választóiknak.

„Gyurcsány Ferenc és a DK nem akar szembesülni azzal, hogy Brüsszellel és velük szemben a magyar emberek nem akarnak kényszerbetelepítést” – fogalmazott a Fidesz, kifejtve: szerintük a DK nem akar részese lenni annak az alkotmányozó munkának, amellyel a magyar emberek akaratát rögzítik az alaptörvényben.

Ahogy Brüsszel, úgy Gyurcsány Ferenc is rá akarja erőszakolni az akaratát a magyar emberekre – értékeltek.

MTI