A DK-s politikus az online sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, magyarázatot kérnek a kormánytól, hogy „miért tartják vissza” a koronavírus elleni vakcinákat a háziorvosoktól.

Hirdetés

Erre a Fidesz úgy reagált: a baloldal tényleg semmit nem változik. Elképesztő, hogy Gyurcsányék ebben a súlyos járványhelyzetben is csak a hatalommal, a hazudozással és zavarkeltéssel vannak elfoglalva. A baloldal „oltásellenes zavarkeltése” most már odáig megy, hogy mások életét is veszélyeztetik. „A magyar háziorvosoktól legfeljebb Brüsszel tartja vissza a vakcinákat, nem a kormány” – hangsúlyozták.

Jelezték, hogy a brüsszeli beszerzésből nemhogy több vakcina érkezik, hanem a hírek szerint még az ígértnél is kevesebb fog.

„Minden az országba érkező és oltható vakcinát kiszállítanak a háziorvosokhoz és a kórházi oltópontokra, ennek is köszönhető, hogy Magyarország második az uniós átoltottsági ranglistán. Annyit szállítanak ki, amennyi van. Csak az a vakcina nincs éppen még kiszállítva és eloltva, amely a második körös oltásra kell vagy még nem engedélyezett az alkalmazása, mert még hatósági vizsgálat alatt áll” – olvasható a Fidesz reagálásában.

Korábban írtuk