A párt arra reagált, hogy Varju László (DK) úgy nyilatkozott, pártja közérdekű adatigénylést nyújt be és perelni fog azért, hogy megtudja, mennyiért kapja Magyarország a gázt az oroszoktól.

Hirdetés

A Fidesz közleményében kiemelték: az energiaválságot és az áremelkedéseket a baloldal által is erőltetett szankciók okozzák, de ők ebben a helyzetben is rendíthetetlenül támogatják a szankciókat. Úgy látszik, „a külföldi támogatásoknak meg volt az ára” – fogalmazott.

A Fidesz-KDNP szerint ezért is fontos, hogy „minél többen töltsük ki a nemzeti konzultációt, mutassuk meg a dollárbaloldalnak és Brüsszelnek, hogy nem kérünk az elhibázott szankciókból!”

Korábban írtuk