A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta, Gyurcsány Ferenc láthatóan mindennap megüzeni, hogy készül és vissza akar térni a kormányzásba, „neki a háború is csak erről szól”.

Hirdetés

„Egész Európa és Magyarország is szenved a háború és a brüsszeli szankciók következményeitől, háborús infláció, háborús energia- és gazdasági válság van. Gyurcsány Ferencnek azonban most is kizárólag csak azon jár az esze, hogyan tudna újra hatalomra kerülni” – írták.

Gyurcsány Ferencet „azért zavarta el a magyar nép, mert ő háború nélkül is gazdasági válságba, tömeges munkanélküliségbe és az államcsőd szélére taszította az országot, energiaválság nélkül is háromszorosára emelte a gáz és duplájára az áram árát, háborús infláció nélkül is elvette a munkavállalók, a nyugdíjasok és a gyermekes családok pénzét” – közölték.

„Gyurcsány és a baloldal tönkretette az országot” – zárta közleményét a Fidesz.

Varju László, a DK országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, mostanra a Matolcsy György vezette jegybank is beismerte, hogy nagy a baj a magyar gazdasággal, és jelezte, a párt szerint a hónapok óta tartó drágulás „az évtizedes forintgyengítés, a Fidesz gazdaságpolitikájának egyenes következménye”.

Korábban írtuk