Hirdetés

A nagyobbik kormánypárt köszönetet mondott minden ápolónak, aki mások gyógyítását és segítését választotta hivatásának, és most, a koronavírus-járvány közepette is áldozatosan végzi munkáját.

A mostani járvány amellett, hogy ráirányította a figyelmet erre a hivatásra, növelte annak társadalmi megbecsültségét is – hangsúlyozták.

Közölték: a Fidesz-KDNP kormányzása óta az ápolók anyagi megbecsülése is jelentősen nőtt, átfogó ápolói béremelési program zajlik, amelynek köszönhetően egy ápoló 2022-ben átlagosan a két és félszeresét fogja keresni az emelés előtti bérének. Ennek részeként csak az idén kétszer is emelkedik az ápolók bére: januárban 14 százalékkal nőtt, novemberben pedig újabb 20 százalékkal fog emelkedni. Emellett a járványhoz kapcsolódóan extra juttatást is fognak kapni – tették hozzá.

Korábban írtuk

A Fidesz szerint ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne, az elmúlt években egyszer sem támogatták az ehhez szükséges pénzügyi javaslatokat és a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket.