A nagyobbik kormánypárt a Párbeszéd keddi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Szabó Zsolt, az ellenzéki párt elnökségi tagja közölte: önkormányzati politikusaik tiltakoznak a településeket érintő újabb elvonások ellen, és a szolidaritási hozzájárulás elengedését, az önkormányzatoknak járó normatív támogatások inflációarányos növelését, valamint a kieső iparűzésiadó-bevételek teljes, automatikus kompenzációját követelik a kormánytól.

Hirdetés

A Fidesz szerint Karácsony Gergely kétségbeesetten próbálja elterelni a figyelmet a Városháza-botrányról és „kínjában” naponta próbál valami elterelő akciót tartani.

„Karácsonyék lebuktak, a Városházán maffia működik, előre leosztott lapok szerint kiárusítják a főváros vagyonát és jutalékos rendszerben osztják a pénzt egymás között a baloldali pártok” – fogalmazott közleményében a Fidesz.

Korábban írtuk