A Fidesz-KDNP szerint a baloldal kezdettől fogva támadja a családi adórendszert, ha rajtuk múlna, eltörölnék – mint kormányzásuk alatt tették -, ami adóemelést és megszorítást jelentene – mondta Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Előzőleg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára azt közölte, hogy az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyermeket nevelők családi adókedvezménye.

Hollik István ezt úgy kommentálta: a jelenlegi kormány politikája éles ellentéte a baloldalénak, mert míg utóbbi elvette, addig a Fidesz-KDNP visszaadta és emeli a családok adókedvezményét.

A baloldal megszorításai 2002-2010 között leginkább a családokat sújtották, hiszen akkor eltörölték az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét, a három- vagy többgyermekesekét pedig csökkentették – mondta a kereszténydemokrata képviselő.

Szerinte a szocialisták most is így gondolkodnak, „ismét egyértelművé tették, hogy nem támogatják a magyar családokat, a családi adókedvezmények rendszerét”. Ezt bizonyítja, hogy a szocialisták a jövő évi adótörvények megszavazásakor nem támogatták sem a kétgyermekesek családi adókedvezményének növelését, sem a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy több pénz maradjon a családoknál, ehhez az adócsökkentést tartják a legfontosabb eszköznek. A családi adókedvezmény 2011-2016 között 1300 milliárd forintot hagyott a családoknál – közölte.

Hollik István arra is reagált, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivő szerint a nyugdíjasok készpénzben már hetekkel korábban megkaphatták volna az év végi tízezer forintos segítséget, ha a kormány azt nem Erzsébet-utalványban adná nekik.

A KDNP politikusa erre azt mondta: jó lenne, ha a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc először a saját portája előtt kezdene söpörni, mert amikor ő kormányzott, nemhogy tízezer forint Erzsébet-utalványt nem adtak a nyugdíjasoknak, hanem elvettek tőlük egyhavi járandóságot, emelték a gáz és a villany árát, az áfát pedig megduplázták.

Szavai szerint Gyurcsány Ferencék semmit nem tettek a nyugdíjasok biztonságos, kiszámítható életéért, sőt veszélyeztették azt.

Hollik István egyúttal azt ígérte, hogy december 31-ig minden nyugdíjas megkapja a tízezer forintos Erzsébet-utalványt.

MTI