Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív
Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív
Hirdetés

Felidézte: pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében, igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.

Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal, és ha igen, ezt miért tették, „mit kell titkolni”.

Mindezt közlése szerint most azzal egészítették ki, igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos.

Emlékeztetett arra: a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy ez az ország első gócpontja.

Meg kell vizsgálni a fenntartó felelősségét is – fogalmazott Hollik István, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak, az önkormányzati választáson.

Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: amikor a kormányzat részvállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket, „ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító”.

Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, „aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne”.