A baloldal szociális érzékenysége mindig csak a választási kampányígéretekre és hangzatos sajtónyilatkozatokra korlátozódik, a gyakorlatban már egészen mást mutatnak – fogalmaz a bejegyzésben a Fidesz Budapest.

Hirdetés

Közlésük szerint a legtöbb kilakoltatás a volt momentumos Déri Tibor kerületében (IV. kerület) volt, összesen 124 alkalommal.

A XIII. kerület a második a listán 111 kilakoltatással, Józsefvárosban pedig már 80-nál tart az utcára tett családok száma – tették hozzá, rámutatva: nincs olyan baloldali vezetésű kerület Budapesten, ahol ne történt volna kilakoltatás 2019 novembere óta.

Hol van ilyenkor A Város Mindenkié mozgalom, hol vannak ilyenkor a szigorú tekintetű, baloldali országgyűlési képviselők, hogy megakadályozzák a rendőri intézkedést? – tették fel a kérdést. Hozzátették, a függetlenobjektív sajtó sem volt hangos a Déri Tibor, Tóth József (XIII. kerület), Pikó András (VIII. kerület) vezette és a többi baloldali kerületben történt kilakoltatástól.

Elég Karácsony Gergely és baloldali politikustársainak hazugságaiból és alaptalan vádaskodásából! – olvasható a Fidesz Budapest bejegyzésében, amelyben térképen mutatják, hogy a baloldal által irányított kerületekben hány lakásból kerültek utcára emberek.

Korábban írtuk