Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Alakszai Zoltán, aki a tavalyi választások előtt a borsodi megyeszékhelyen a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje volt, kedden sajtótájékoztatón azt mondta, a városvezetés képtelen megoldást találni a jelenlegi gazdasági helyzetre.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a járvány kezelése egész embert és szakértői munkát kíván, Veres Pálnak semmi mással nem kellene foglalkoznia, mint a vírus elleni küzdelemmel, vezetnie a védekezést, az emberek egészségének védelme és a helyi gazdaság érdekében. A gazdasági válság kihívásaira kellene válaszolni, új költségvetéssel, új beruházási politikával, a kormányzati kapcsolatok felvételével, reagálni kellene a miskolci vállalkozók igényeire, biztosítani, hogy a járvány idején csak a bevételeik arányában fizessenek bérleti díjat, helyi adójukra pedig kérhessenek halasztást – sorolta a feladatokat.

Közölte: hetekkel ezelőtt kezdeményezték, hogy csökkentsék minden képviselő, külsős bizottsági tag és felügyelőbizottsági tag tiszteletdíját. „Ugyancsak jeleztük, hogy nem kellene ennyi politikai tanácsnok, és nem kellene a szocialista idők vezető kádereit, barátokat, rokonokat félmilliós és még magasabb fizetésekkel újra alkalmazni a válság idején, csak ezeken a tételeken több százmillió forintot lehetne spórolni” – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Kijelentette: amennyiben visszatérnek a 2010 előtti idők, és nem kezdődik meg a város szakszerű, politikától mentes pénzügyi menedzselése, akkor „Veres Pál és a városvezetésre alkalmatlan, tehetetlen és felkészületlen csapata” heteken belül csődbe viheti Miskolcot.