Szabó Szilárd felidézte, hogy az Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) által alkotott baloldali többség a közgyűlés tavaly augusztus 27-i ülésén módosította a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) a kormányoldal ellenszavazatai ellenére. A módosítás szerint „az önkormányzat által szervezett nemzeti és városi jelentőségű ünnepeken, kulturális eseményeken, továbbá az önkormányzat által elnyert támogatásból, vagy saját forrásból megvalósításra kerülő projektek különböző fázisainak sajtónyilvános kommunikációja” során a polgármester akadályoztatása esetére bizottsági elnök felkérését írták elő.

Hirdetés

A Kúria január 19-én hozott határozata szerint törvénysértő ez a kitétel, vagyis a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezéseit nem lehet felülírni, abban világosan szerepel a polgármester helyettesítési rendje. A helyettesítésre kifejezetten az alpolgármester jogosult – tette hozzá a fideszes frakcióvezető.

Erdős László önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) kifejtette: a baloldali koalíció ezt a törvénysértő rendelkezést a Zala Megyei Kormányhivatal (ZMK) törvényességi észrevétele után sem volt hajlandó megváltoztatni. Tavaly szeptemberben a rendeletmódosítás megváltoztatására a polgármester előterjesztést tett, az ÉVE frakciója azonban lesöpörte a javaslatot, a törvénytelen állapotot nem szüntette meg.

A ZMK az elutasítást követően terjesztett indítványt a Kúria elé, kezdeményezve az szmsz vitatott pontjainak felülvizsgálatát és megsemmisítését. A Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy a polgármester helyettesítésének rendjét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szabályozza, attól a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatában nem lehet eltérni – jelezte a képviselő.

Korábban írtuk