Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Hirdetés

A kormányfő kiemelte: a klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb államok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai.

„Nekik kell elsősorban állniuk a számlát, és nem a szegényebb országoknak” – fogalmazott, hozzátéve: „nem fogadhatjuk el, hogy a klímavédelemre hivatkozva megemeljék az energiahordozók és az élelmiszerek árát, és újra megsarcolják a magyar családokat”.

A klímavédelem ügyéről úgy vélekedett: az nem pártirányultság és nem ideológiai verseny kérdése; a teremtett környezet védelme mindenkinek érdeke, és a keresztény tanítás fontos része is. Álláspontja szerint ehhez a komoly kérdéshez „jobb, ha komolyan közelítünk”; az üres politikai jelszavak inkább ártanak, mint segítenek – mondta.

A miniszterelnök az interjúban kitért arra is, hogy a családvédelmi akcióterv példátlan támogatásokat kínál a magyar embereknek, és lehetőséget, hogy megtervezzék a jövőjüket.

Hangsúlyozta: a családtámogatás „túlélésünk záloga, mert amelyik nemzet nem képes a biológiai önfenntartásra, az nem képes (…) a kulturális, érzelmi közösségének megőrzésére sem, és el fog tűnni (…)”. Hozzátette: már félmillió ember jutott saját otthonhoz a kormány támogatásával; 2011 és 2019 között összesen 2250 milliárd forintot hagytak a magyar családoknál.

„Ezért van családi és arányos jövedelemadó, kiterjedt otthonteremtési rendszer, ezért támogatjuk a gyermek melletti munka lehetőségét, óvodákat, bölcsődéket építünk, ingyenessé tesszük a tankönyveket, és a rászoruló diákok étkezését is biztosítjuk” – sorolta.

„Ez így együtt Európa legátfogóbb családtámogatási rendszere” – mondta Orbán Viktor, aki szerint oda kellene eljutni, hogy a gyermeket vállalók helyzete már rövid távon is jobb legyen, mint hogyha nem vállaltak volna gyermeket.

A kormányfő egyúttal az újabb családvédelmi intézkedések előfeltételének nevezte, hogy a gazdaságot sikerüljön erős növekedési pályán tartani.

„A magyar gazdaság ma egyre jobban teljesít, de ez a szint nem elegendő további családtámogatási intézkedésekhez” – jelezte.

Arra a felvetésre, hogy a kormány gazdasági válságtól tart, Orbán Viktor úgy válaszolt: „azt minden értelmes ember tudja”, hogy 2020 nehéz év lesz Európa számára. Vélekedése szerint Brüsszelben két komoly hibát követtek el: az egyik a migránsok beengedése volt, a másik, hogy elrontották az európai gazdaságpolitikát.

Az Európai Unió (EU) versenyképessége folyamatosan romlik, az euróövezet teljesítménye lassul, így a gazdasági növekedés motorja mára Közép-Európa lett. A miniszterelnök a legfontosabb feladatnak a magyar gazdaság eddigi eredményeinek megvédését nevezte, amihez átfogó gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség. Olyan tudás és technológia kell, olyan iparágakra van szükség, amelyek a munkahelyeken túl tartósan képesek magas profitot termelni. Ezért fontos, hogy a világcégek a jövő autóiparát, az elektromos autók gyártását is növekvő arányban telepítik Magyarországra – mondta.

A bevándorlást Európa legfontosabb ügyének nevezte, amely „nemcsak ma, idén vagy jövőre, hanem évtizedeken át” meghatározza az európai politikát és az európai államok kapcsolatrendszerét. A nyugati országokban – folytatta -, ahova beengedték őket, a muszlim népesség évről évre nő, a keresztény pedig csökken.

„Ez olyan folyamat, amelyet megállítani akkor is nehéz feladat lenne, ha volna egyáltalán ilyen szándék. De nincs” – mutatott rá Orbán Viktor. Szavai szerint a bevándorlóországok nem fogadják el, hogy Magyarország nem akar erre az útra lépni, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak. A „természete szerint hullámzó erejű” migrációs nyomás most újra növekszik. Nemcsak a magyar határt őrző katonák, rendőrök tapasztalatai, hanem az EU saját hírszerzése szerint is – ismertette.

Orbán Viktor ezen a ponton hangsúlyozta azt is: ha a magyar határon nem lenne kerítés és nem lennének fegyveresek, akkor újra migránstömegek lennének Magyarországon. Közben Brüsszel kitartóan támadja a határt védő magyar jogszabályokat, „miközben egy fillért sem ad a kerítésünkre”. A miniszterelnök álláspontja szerint nem véletlen, hogy a határvédelem jogi kereteit megalkotó Trócsányi Lászlót a baloldali és liberális pártok nem fogadták el európai biztosnak.

Brüsszel célpontjai azok az államok, amelyek ellenzik a bevándorlást, és megtagadták a migránsok kvóta szerinti elosztását. Magyarország nemzeti alapon álló ország, ahol a népesség keresztény kultúrájú, és ilyen is akar maradni, ezért ellenzi a kabinet a bevándorlást – rögzítette a kormányfő. Kiemelte, hogy a „Soros-hálózat” egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával.

„Mi azonban arra kaptunk többször megerősített felhatalmazást a magyar választóktól, hogy szembeszálljunk ezzel a tervvel, és ezt is fogjuk tenni. Ők az állkapcsuk erejében hisznek, mi pedig abban, hogy belénk törik a foguk” – hangsúlyozta.

Az új összetételű Európai Bizottsággal kapcsolatban a kormányfő megjegyezte: minden európai intézményt támogatnak, és azokkal együttműködésre törekszenek.

„De nekünk Magyarország az első. Ezért nem riadunk vissza a vitáktól sem” – hangoztatta.

A szegénység fölszámolására vonatkozó kérdésre Orbán Viktor úgy reagált: végre „jönnek az első komoly eredmények”. 2010 óta egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésnek kitett emberek száma; igaz, „még mindig több százezren vannak, de látom azt is, ahogyan lépésről lépésre haladni fogunk”.

Orbán Viktor a karácsonyról azt mondta: „Csatazaj helyett elcsendesedés, feleselés helyett elfogadás és szeretet, fecsegés helyett elmélyülés, profán helyett szent, mennyből az angyal. Ezt várom mindig.”