Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

A pedagógus elmesélte, hogy volt olyan roma diák, akinek a nagymamája ütötte meg a tanárt. 

A térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a helyiek igazságérzetét bántja, hogy olyan család is kap kártérítést, ahol a nagymama két évet kapott tanárbántalmazás miatt.

kapcsolódó riportunk
A jogvédők maradtak
Gyöngyöspata: a jogvédők maradtak
Hangos, indulatokkal teli ügy lett a szegregációs kártérítésből, és a cigányoknak immár sokadszor kell átélniük Magyarországon, hogy csúnyán becsapták őket híres pártfogóik.

– Nagyon sok olyan eset volt, amikor minősíthetetlen hangon beszéltek velünk, volt fizikai bántalmazás is az elmúlt másfél évtizedben, s azt gondolom, hogy egy tanár, aki erre teszi az életét, nem ezért indul a tanári pályán, hogy ezt kelljen nap mint nap elviselni. És az utóbbi időben már mindennapossá váltak ezek – mondta el a HírTV-nek Molnár Károly, Nekcsei Demeter Általános Iskola korábbi igazgatója.

A HírTV videója ide kattintva tekinthető meg.