Fogászok adtak milliókért tanácsot a HM-nek
Adózási, jogi szakértői, informatikai, koordinációs szolgáltatásra szerződött a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége (HM FLÜ) 2007–2008-ban egy fővárosi fogászattal – tudta meg a Magyar Nemzet.
Az elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó FitDent Kft.-nek a szaktárca évente csaknem négymillió forintot fizetett ki az adófizetők pénzéből. Az ügy érdekessége, hogy a fogorvosi vállalkozás a cégadatbázis tanúsága szerint éppen a HM FLÜ-vel megkötött első megállapodásuk idején vette fel a tevékenységeik körébe a gazdasági, üzletviteli és adózási tanácsadást, amelyet 2009 januárjában töröltek is a cég munkakörei közül.
A HM a különös megbízást firtató kérdésekre furcsa válaszokkal szolgált a lapnak. Mint a tárcánál közölték, a FitDent Kft. koordinációs feladatokat látott el például a HM Állami Egészségügyi Központ (HM ÁEK) létrehozásakor, amikor szervezeti és beszerzési nehézségek merültek fel.
(MNO)