A koronavírus-járvány csak megerősít bennünket abban, hogy nekünk Magyarország és a magyar emberek élete, egészsége és biztonsága az első.Köszönjük a honvédek és a rendőrök kimagasló határvédelmi szolgálatát!

Posted by Németh Szilárd on Thursday, April 8, 2021
Hirdetés

Németh Szilárd a határvédelmi bázis közelében, a határzárnál tartott sajtótájékoztatón elmondta: tavaly csaknem 29 ezren próbálkoztak a déli határszakaszon illegálisan bejutni az Európai Unió területére.

A politikus szerint a fokozódó nyomás már most érzékelhető, hiszen az év első három hónapjában „11 ezren próbálták meg leküzdeni a magyar határt”, és csak a rendőrök és honvédek szoros együttműködésének, elhivatott munkájának, illetve a jogi és műszaki határzárnak, valamint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartásának köszönhető, hogy ez nem sikerült.

„A déli határszakasz ugyanis betonbiztosan védi Európát” – tette hozzá.

Németh Szilárd szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és António Guterres ENSZ-főtitkár azonos megállapítását, hogy hihetetlen módon meg fog emelkedni a koronavírus okozta járványt követően az Európára zúduló a migrációs nyomás – a déli határszakaszon tapasztalt számadatok jól alátámasztják.

Magyar szakértők szerint a szerb karantén nyitását követően az illegális bevándorlók számának akár 70-80 százalékos emelkedése is várható – tette hozzá.

Az elmúlt napok eseményeire utalva az államtitkár „rendkívül beszédesnek” nevezte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének törökországi fogadását.

Korábban írtuk

Németh Szilárd szerint a török elnök világossá tette, hogy „ebben a viszonyban nem Európa diktál Törökországnak, hanem Törökország szabja meg a feltételeket Európának”, hiszen 3,7 millió nyilvántartott és további több százezer látens migráns van Törökországban.

Emlékeztetett, Ylva Johansson belügyi biztos Leszbosz szigetén tett bejelentésére is, amely szerint „nyílt táborokat kell létrehozni Dél-Görögországban”.

Az államtitkár szerint úgy tűnik, „mintha az Európai Unió vezetői, a brüsszeli bürokraták nem értenék, hogy miről szól ez az egész”, hiszen az ilyen kijelentésekkel gyakorlatilag folyamatos meghívással él Brüsszel az illegális bevándorlók felé.

Mint mondta, ezek a történések mind azt vetítik elő, hogy „2021 tavasza, nyara és ősze egyáltalán nem lesz egyszerű a migráció megállítása szempontjából”. Éppen ezért rendkívüli módon nagy szükség van a magyar kerítésre, a magyar műszaki és jogi határzárra, valamint a katonák és a rendőrök kimagasló szolgálatára – sorolta.

Németh Szilárd szerint, mindezt csak gerjeszteni fogja az a folyamat, hogy Szíriában gyakorlatilag több mint tíz éve megoldatlan a polgárháborús válsághelyzet. Szinte már-már visszafordíthatatlan az a gazdasági, politikai káosz, ami ott zajlik. Ez is azt támasztja alá, hogy „ott kellene segítséget nyújtani a gazdag Európának, ahonnan elindulnak a migránsok, de jelen pillanatban Brüsszel bürokratái erre nem képesek” – fogalmazott.

Az államtitkár szerint, felvetődik az a kérdés is, hogy kik kapnának oltást és lenne-e elég oltóanyag, ha azok az emberek, akik az elmúlt öt év alatt nem jöhettek be Magyarország területére, most itt lennének.

Hangsúlyozta: összességében jól látható, hogy az illegális migráció nemcsak közbiztonsági és szociokulturális veszélyt jelent Magyarországra, illetve Európára, hanem nagyon komoly közegészségügyi kockázatot is hordoz.

Németh Szilárd szerint Európában is át kellene venni azt a gondolatot, amit a magyar kormány képvisel, hogy „olyan veszélyes időkben, mint a koronavírus okozta járványhelyzet, Magyarország az első”, és ezért elsősorban a magyar emberek életét, egészségét és biztonságát kell szavatolni. A magyar kormány ennek érdekében tette eddig is, és teszi a jövőben is a dolgát – mondta a politikus.