A magyar zsidóságot is mélységesen megdöbbentette, hogy 2006-ban újabb kárpótlási jegyeket ajánlott fel a magyar állam a zsidó munkaszolgálatosok számára. A 2006. évi XLVII. törvény értelmében ugyanis elvileg a nemzetiszocializmus, valamint a kommunizmus üldözötteinek egyaránt lehetősége nyílt volna kárpótlásra az elszenvedett borzalmakért, ám az Igazságügyi Hivatal egy közleményével, a törvényt felülírva, csak a második világháború idején munkaszolgálatot teljesítőket tette meg kedvezményezetteknek, kizárva ezzel a szovjet megszállás alatt munkaszolgálatot teljesítőket, illetve a holokauszt és a gettósítás túlélőit egyaránt.

Az egyébként héber nyelvű közlemény alapján zárt árveréseken 2009 októberéig mintegy 2500 hektár, összesen 45 419 aranykorona értékű földet árvereztek el. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogásza, dr. Szathmáry Géza szerint azonban a földek valós értéke nem reális, ugyanis a felénél nincsen feltüntetve értékük. Sajtóhírek szerint az elárverezett parcellák között védett erdők és ősgyepek is találhatók, amelyeket belterületté kívánnak nyilvánítani.

A titkosított adatok miatt a hír valóságtartalmára legfeljebb csak a kormányváltás után derülhet fény.

Sokáig úgy tűnt, a zsidó kárpótlási jegyek ügye lesz a holokauszt és a kárpótlások történetének legbotrányosabb eseménye. A MÁV ellen beadott perindítvány azonban percek alatt körbejárta a hazai fórumokat, elnyomva a korábbi felháborodást. Így két dologra biztosan jó lesz: a háborgókra mutogatva, hazánkat könnyen lehet újabb antiszemita hírbe keverni, és nem mellékesen eltereli a figyelmet a különös földszerző akcióról.

Akkor hát beszéljünk most mi is a hirtelen népszerűvé vált ügyről. A második világháború idején a Harmadik Birodalom területére szállított zsidók deportálásával, kifosztásával és bántalmazásával vádolja a leszármazottak egy kilencvenöt főnyi csoportja a Magyar Államvasutakat. Az állítólag kilencévi kutatás alatt több tízezer, Kelet-Európában, Németországban és Izraelben fellelhető dokumentum átvizsgálása előzte meg a kereset benyújtását, amelyet az Illinois állambeli chicagói bíróság tárgyal majd.

1944 tavaszán, a német csapatok bevonulását követően hazánk több településén gettókat állítottak fel a zsidók elkülönítésére. A MÁV elleni per alapjául a gettók megnyitása, valamint az ezt követő deportálások szolgálnak. A Sztójai-kormány idején, 1944. május közepe és július eleje közötti időszakban a jelenlegi, hivatalos adatok szerint mintegy háromszázezer zsidót indítottak Németország felé, hogy kivegyék részüket a totális mozgósításból és a haditermelésből. Közülük sokan a munkatáborokban veszítették életüket.

A javarészt amerikai és izraeli állampolgárságú leszármazottak szerint „a vasúttársaságnak tudnia kellett arról, hogy a zsúfolt vagonokban Auschwitzba szállított emberekkel mi történik. A szerelvények ugyanis üresen jöttek vissza, a MÁV mégsem tett semmit a népirtás ellen, holott a vasút nélkül lehetetlen lett volna ennyi embert haláltáborba juttatni.”

A gyűjtőper jogi képviselői szerint a MÁV tudatosan közreműködött mintegy 437 ezer magyarországi zsidó marhavagonokban való deportálásában. Állításuk szerint a szállítás közben a társaság dolgozói kirabolták őket, kegyetlenkedtek az idősekkel, a betegekkel és a terhes asszonyokkal, akikről pedig azt feltételezték, hogy elmebetegek, nyomban agyonlőtték. A kártérítés vagyoni összegét az 1944-es hazai zsidó vagyon nyolc százalékában, 240 millió akkori dollárban határozták meg, melyet a valuta- és az értékalapú számítások szerint harminchárommal kell megszorozni ahhoz, hogy mai értékét ki lehessen fejezni.

A vagyoni kártérítés mellett az amerikai jogban bevett gyakorlatnak számító egymilliárd dollár nem vagyoni kártérítésre is számítanak. A várt összeg a teljes perköltséggel együtt a MÁV tízévnyi költségvetésének felel meg.

Hogy érzékeltessük az összeg nagyságát, érdemes összehasonlítanunk a magyar állam éves bevételeinek összegével is, ez alapján számolva a remélt kárpótlás eléri a költségvetés 15 százalékát.

A felperesek azt állítják, ezzel az akcióval szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy az állami vasúttársaság tevékenyen részt vett a népirtásban s nem kárpótolta a leszármazottakat és a túlélőket. A világ és Magyarország elismert zsidó szervezetei azonban az elmúlt napokban rendre elhatárolódtak a keresetet benyújtó zsidóktól.

Többen úgy vélik, a pontatlan beadvány nem állja meg a helyét, sőt valótlan állításaival a még most is tartó kárpótlások folyósítását, valamint a holokauszt történetének hitelességét is befolyásolja.

Sokan az állítólagos kilencévnyi kutatómunkában is kételkednek. Karsai László, a Yad Vasem Intézet magyarországi kutatója az index.hu internetes újságnak kijelentette, soha nem találkozott a visszaemlékezésekben a MÁV felelősségével, ráadásul a vasúti dolgozók soha nem viselhettek fegyvert, így kivégzésekre sem kerülhetett sor az ő részükről. „A keresetlevél összecsapott történelmi indoklása megdöbbentően súlyos, az egész kárigényt hiteltelenítő történelmi tévedéseket tartalmaz”, többek között a deportálások időszakának megjelölését és módját is.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, „nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős”. Feldmájer Péter szerint a Mazsihisz ellenzi a per megindítását. A zsidó vezető úgy fogalmazott, a MÁV-ot helytelen volna kiemelni a többi állami intézmény sorából, hiszen akkor „a helyi önkormányzatokat, valamennyi […] állami intézményt vagy gazdasági csoportot perelni lehetne, és ez nem vezetne sehova”.

Egy internetes portál felkereste a holokausztkutató történészt, Kádár Gábort is. Szerinte azért válhatott a MÁV alperessé, mert egy jogutód vállalatot könnyebb perbe fogni, mint magát az államot. Az állam egyéb szervei felett, mint például a csendőrség vagy a közigazgatás, az amerikai bíróságoknak nincsen joghatósága.

A Magyar Államvasutak Zrt. kivár, nyilatkozatuk szerint csak a keresetlevél kézhez vétele után alakítja majd ki véleményét. A Fővárosi Levéltár egykori igazgatója, Varga László ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a MÁV irattárában volna a keresetlevél állításait igazoló dokumentum. Az pedig, hogy az amerikai bíróságnak joghatósága lenne-e az ügyben, szintén kétséges. A MÁV ugyanis, bár forgalmazza jegyeit a tengerentúlon, azt leányvállalatain keresztül teszi, akik nem jogutódai az 1945 előtti szervezetnek.

A per tehát valószínűleg nem hozhat eredményt, ám nincs is rá szükség, hiszen a második világháborút elveszítő országok eddig is betartották a párizsi békeszerződésben foglaltakat, s a negyvenes évek közepe óta igyekeznek kárpótolni a háború zsidó áldozatait. Az elmúlt hatvan évben világszerte több mint hatvanmilliárd dollárnyi vagyoni kárpótlásban részesültek a túlélők és utódaik. Az újabb kárpótlás azonban meglepően pontos időzítéssel látott napvilágot. A választások előtt álló, a gazdasági válság következményeiből ki sem látszó Magyarországon az újabb zsidó követelések egyértelműen a szélsőjobbot erősítik, hiszen az antiszemitizmus táptalajává válnak.

Ami a kárpótlásokat illeti, a magyarság nevében a szovjet megszállás idején már két alkalommal, az 1946. évi XXV. törvényben, valamint az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződésben is elismerték az ország akkori vezetői a holokauszttal kapcsolatos felelősséget. Az 1946. évi törvény értelmében az állam az örökös nélkül maradt vagyontárgyakat elkülönítette egy olyan alap részére, amely az izraelita személyek és intézmények támogatását hivatott teljesíteni. 1965-ben egy magyar–német egyezmény értelmében tizenkétezer márka kárpótlásban részesült a túlélők egy része. A Nácizmus Magyar Üldözöttjeinek Országos Érdekvédelmi Szervezete és az NSZK kormánya 1971-es megállapodása alapján százmillió német márkában részesültek a magyarországi zsidók.

Az 1992. évi XXXII. törvény szerint további, egyösszegű, egyenként egymillió forintos kárpótlás járt a korábbi rendszerek politikai üldözöttjeinek. 1997-ben az Alkotmánybíróság a Mazsihisz elnöke kérelmére határozatban állapította meg, hogy a párizsi békeszerződésben meghatározott kárpótlások kifizetésével kapcsolatban „a magyar állam mulasztásban van”. Az ez alapján meghozott, 1997. évi X. törvény értelmében a 60 év feletti túlélők havi életjáradékban részesültek. Ugyanebben az évben a magyar kormány „Politikai üldözés során történt életvesztés utáni kárpótlást” juttatott a holokauszt túlélőinek és az áldozatok rokonainak, melynek összegét családtagonként (szülők, gyermekek, házastársak és testvérek után) négyszázezer forintban határozta meg.

Egy évvel később, a Claims Conference által létrehozott Közép-Kelet-Európai Alap kilencvenkét millió dollárt fizetett ki a magyarországi túlélőknek, a havi életjáradék az elmúlt években mintegy ötvenkétezer forintnak megfelelő összeget tett ki.

Az Osztrák Megbékélési Alapból 2004-ig mintegy kilencmilliárd jutott a zsidó és cigány kényszermunkásoknak. 2002-ben a magyarországi túlélők úgynevezett gettónyugdíjat igényelhettek a német államtól, mely havonta 32-65 ezer forintnyi kárpótlást jelent számukra.

2007 decemberében a Magyar Zsidó Örökség közalapítvány (Mazsök) megállapodást írt alá a magyar kormánnyal a második világháborúban megölt zsidók vagyonának rendezéséről. A szerződés szerint a túlélők öt év alatt összesen huszonegymillió dollár kárpótlásban részesülnek.

2008-ban pedig létrejött a Claims Conference Budapesti Alapja, mely során a hat hónapnál rövidebb ideig gettóban élő zsidók is számíthatnak egyszeri, 450 ezer forintos támogatásra, összesen tizenkét millió euró értékben.

Ennek a hosszú kárpótlási sornak volt mellbevágó állomása a titkosított földárverés, amelynek méretéről, tartalmáról, kedvezményezettjeiről pontos adatot nem lehetett megtudni. Amint azt sem, hogy az állítólagos 2500 hektárral véget ért-e a zsidó földosztás, vagy ez még folytatódik.

Gerhát Petra