Ugyan a hírek arról szólnak, hogy a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiakat nem engedik ki az ukrán hatóságok az országból, ám a záhonyi pályaudvaron csoportokba verődve álltak péntek délután a frissen érkezett fiatal férfiak. Mint azt egyikük, aki Csapról érkezett, az MTI tudósítójának elmondta, hosszas huzavona után az ukrán határőrök „Istennek hála” végül átengedték társaival együtt Magyarországra.

Hirdetés

Beszámolt arról is, hogy Csapon nyugalom van, most pedig arra várnak, hogy egy lelkész a helyi parókián szállást biztosítson számukra.

Ugyancsak a záhonyi állomáson várt vonatra egy ungvári nő, aki arról számolt be, hogy 22-én utaztak Budapestre és 23-án hajnalban hívták fel a barátai a háború hírével. Most ennek ellenére hazaindul, hiszen félti a szüleit és az otthonát. Ő úgy értesült, hogy a harcok kezdetekor pánik és tanácstalanság uralkodott Ungváron.

Orosz Tímea, a helyi községi szociális központ vezetője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtök este mintegy hatvan Kárpátaljáról menekülőt helyeztek el a záhonyi művelődési házban, amelyet ideiglenes szállássá alakítottak. Közülük mintegy harmincan kértek hosszabb időtartamra elhelyezést, a többiek az ország belsejébe indultak rokonokhoz, ismerősökhöz. Hangsúlyozta, hogy a menekültek ellátásában segítenek az adományok, amelyek folyamatosan érkeznek a térségbe.

Korábban írtuk

Az MTI tudósítója is azt tapasztalta, hogy a segélyszervezetek képviselői már az állomáson fogadják a Kárpátaljáról érkezőket, helyben vizet és ételt osztanak az embereknek, akik többségükben nők és gyermekek.

A Kárpátaljáról érkezők azt közölték, hogy Csapról kétóránként indulnak vonatok Záhonyba, és a kocsik számát megduplázták az ukrán vasutasok.

A Kárpátaljáról érkezők beszámolójából az derült ki, hogy magyar útlevéllel a fiatal férfiakat is gond nélkül átengedik az ukrán határőrök Magyarországra.