Fotó: MTI/Balázs Attila
Hirdetés

Soltész Miklós a Hajdúdorogi Főegyházmegye felújított és kibővített helyi görögkatolikus óvodájának átadásán elmondta, a több mint 3,3 milliárd forint értékű programban 228 millió forintot fordítottak a nyíradonyi intézmény fejlesztésére.

Az államtitkár megköszönte az egyházmegye dolgozóinak és a szülőknek a munkájukat és a türelmüket, majd hangsúlyozta, szerte az országban terjeszteni kell a keresztény hitet.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: terjeszteni kell azokat az értékeket, amelyek alapján gyermekeinket neveljük, ha ezt tesszük, gyermekeink a világ „mindenféle őrületének” ellen tudnak majd állni és értékes felnőttekké válnak, akik a magyar társadalmat is erősítik.

Az óvoda és az iskola védőszentjére, Szent Mihályra kitérve az államtitkár elmondta, az arkangyal egyházban elfoglalt szentsége és tisztelete segítette a 19. század közepétől kezdve a mai napig veszélyben lévő keresztény és katolikus közösséget. Akkor XIII. Leó pápa ismerte fel, hogy a keresztény hit üldözése egyes országokban „állami cél” lehet, ez ellen pedig úgy lehet védekezni, hogy az egyház és annak vezetése megpróbál közelebb kerülni a társadalomhoz, a munkásokhoz, az elesettekhez, a fiatalokhoz, a szociális igazságossághoz – fejtette ki.

Korábban írtuk

Ezzel újra felerősödött a törekvés, hogy a köznevelésben részt vegyenek az egyházak; ez a felismerés XIII. Leó pápa vezetésével óriási eredményre vezetett, mai egyházaink pedig ezt az utat követik Magyarországon is – hangoztatta Soltész Miklós.

Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen arról beszélt, Nyíradonyban jól működnek együtt a történelmi egyházak, egymás mellett állnak oktatási-nevelési intézményeik, „oktatják gyermekeinket és vigyáznak rájuk”.

Az óvodáskor a gyermek személyiségfejlődésnek legfontosabb szakasza, nevelésükhöz ezért fontos minél több óvoda építése a kisebb településeken is – fogalmazott a képviselő.

Az eseményen beszédet mondott Tasó Béla, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere, majd a helyi templomban tartott másik ünnepségen Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita nyitotta meg a 2022/23-as egyházi tanévet.

A kormány által indított egyházi óvodafejlesztési program részeként a Hajdúdorogi Főegyházmegye nyolc új óvoda építésére, valamint a meglévő épületek felújítására összesen 2,5 milliárd forint támogatást kapott. Az összegből Budapesten, Szolnokon, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Makón, Debrecenben, Dunaújvárosban és Nyíradonyban szépültek meg az óvodák az elmúlt időszakban.

A Debrecenhez közeli nyírségi kisvárosban 2018-ban alakított ki két csoportszobás óvodát a főegyházmegye, a növekvő igények miatt indított két másik óvodai csoportot viszont már csak a görögkatolikus iskola épületében tudták elhelyezni. Az óvodaépület 228 millió forint értékű fejlesztése során további két csoportszobát, tornaszobát, kiegészítő helyiségeket és parkolókat építettek, így akár 120 gyermeket is fogadhat az intézmény.