Hirdetés

Kiemelte: a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra. „Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik” – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához. Mindenki tegye a dolgát és minden rendben lesz – jelentette ki.

A műsorban elhangzott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat. Lajos Tamás elmondta, hogy a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet. „Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni” – hangsúlyozta a kuratórium tagja.

Korábban írtuk