Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az egyetem új vezetése korábban azt közölte, hogy a „tanköztársaságot” keddtől befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.

A vezetés keddi közleményben arról is írt, hogy az egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját a következő napokban levélben keresik meg, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.

Az egyetem Vas utcai épülete előtt tartott tájékoztatón a hallgatók közölték, hogy szerintük senki nem kötelezheti lojalitási nyilatkozat tételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat. Elhangzott az is, hogy az általuk illegitimnek tartott vezetés veszélyezteti az oktatást, az internetelérést 18 órától 7 óráig megszüntették az épületekben, ahol ebben az időben tanórák zajlanak, és olyan kollégisták készülnek másnapi óráikra, akik ezért a szolgáltatásért fizetnek az egyetemnek.

A hallgatók szerint „zsarolással kényszerítik” az üzemeltetéshez tartozó munkatársakat, hogy osztálytermeikbe, ahol kellékeiket, jelmezeiket, eszközeiket tartják, ne engedjék be őket, az eseményről készülő közösségi dokumentumfilm ellehetetlenítése érdekében pedig megtiltották a kép- és hangrögzítést egy olyan intézményben, ahol filmes képzés zajlik.

Korábban írtuk