Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

A rendőrség korábban azért indított eljárást, mert Pikó Andrással, a VIII. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltjével és kampánycsapatával kapcsolatban felmerült, hogy törvénytelen adatkezelést folytattak.

A műsorban elhangzott: sajtóértesülések szerint a megjelent bizonyítékok egyértelműen felvetik a jogsértés gyanúját, ezért a NAIH folytatja az eljárást; ha bűncselekményre utaló tények vetődnek fel, a hatóság azonnal megteszi a szükséges lépéseket.

Péterfalvi Attila emlékeztetett, az adatvédelmi hatóság a helyi választási bizottság megkeresésére indított ellenőrzést az ügyben. A tényfeltárást, tényállást megállapító szakasz után döntenek az eljárás lezárásáról vagy annak hatósági vizsgálatként történő folytatásáról – fűzte hozzá, jelezve: utóbbi eljárás végén a NAIH akár pénzbírságot is kiszabhat vagy kötelezheti az adatkezelőt az adatok törlésére.

Úgy vélekedett: a médiában megjelent felvételek alapján a történtek egyértelműen „megteremtik” a jogellenes adatkezelés valószínűségét. A NAIH elnöke azt mondta, hogy az aláíró ívek „duplikálása” – adatvédelmi megítélés szerint – a célhoz kötött adatkezelés szabályaiba ütközik. A felvételek szerint nemcsak az adatbázisok „duplikálása” fordult elő, hanem az ajánlóívek hátoldalára olyan adatok kerültek, amelyek gyűjtésére jogszerűen „semmilyen lehetőség sincsen” – közölte Péterfalvi Attila, majd úgy fogalmazott: „ebben a vonatkozásban (a NAIH) tovább folytatja az eljárást”.