„Még soha nem volt önálló miniszteri szintű képviselete a családok ügyének. Most kiemelten fontos, hogy a 2010 óta elért eredményeket megőrizzük, és ne essenek a családok áldozatául annak, ha gazdasági értelemben nehezebb időszak következik Ráadásul évek óta nő a gyermekvállalási kedv, emelkedik a házasságkötések és csökken a válások száma. Folytatnunk kell, sőt meg kell erősítenünk a munkát” – mondta miniszteri kinevezése kapcsán a politikus. Leszögezte: „a családok támogatása békeidőben és válságban is megkérdőjelezhetetlen felelősségünk”, és jelezte, a miniszterelnök azt kérte tőle, hogy „adjon bele mindent”.

Hirdetés

Novák Katalin kiemelte, hogy az elmúlt 10 évben rengeteget bővültek a családtámogatások: 2010-ben 960 milliárd forint jutott erre, míg ma már 2700 milliárd, és komoly kihívásnak nevezte, hogy a családok életszínvonala ne csökkenjen le drámaian és tartósan.

A családpolitikában eddig elért eredményekről azt mondta, szubjektív benyomása, hogy az utcán sétálgatva egyre több kismamát, babakocsit tologató családot lát, de a statisztikák is igazolják ezt: az első nyolc hónapban mintegy hetven százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2010 azonos időszakában, a válások száma hatvan éve nem volt ilyen alacsony, az abortuszok száma harminc százalékkal csökkent 10 év alatt, és évtizedek óta nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, mint most.

A tervezett otthonteremtési programról Novák Katalin elmondta: azt szeretnék, hogy akik ma albérletben élnek, megkapják a lehetőséget, hogy saját tulajdonú otthonhoz jussanak, amit aztán a gyerekeik megörökölhetnek. „Célunk, hogy könnyebben és olcsóbban lehessen építkezni, a vállalásnak ne legyenek aránytalan terhei. Át kell gondolnunk a már meglévő otthonteremtési támogatásokat is” – fogalmazott. Fontosnak nevezte a vidéki otthonteremtést, úgy vélte, erőssége lenne Magyarországnak, ha a vidék vonzóbb lenne a fiataloknak. Ha valaki tisztességesen megfizetett, értékes munkát végezhet vidéken, akkor sokan azok közül, akik korábban csak Budapesten tudták elképzelni az életüket, talán úgy döntenek, hogy hazamennek – mondta. Megjegyezte, hogy ugyanaz az összeg otthonteremtési szempontból mindig többet fog érni vidéken, mint egy nagyvárosban, és ezen az sem változtat, ha az összeg növekszik.

Korábban írtuk

Novák Katalin a lap kérdésére kifejtette: nem alaptalan az a választói félelem, hogy egy kormányváltás esetén a baloldal megszüntetné a családi adókedvezményt és más, családokat támogató intézkedéseket. „Ezt a baloldal már többször bebizonyította. Ne felejtsük, hogy elvették a családi adókedvezményt, a gyes harmadik évét, az otthonteremtési programot és a tizenharmadik havi nyugdíjat” – fogalmazott.

„Amíg mi leszünk kormányon, addig Magyarországon családi típusú adórendszer lesz: minél több gyermeket nevel valaki, annál többet tud a jövedelméből megtakarítani és azt a gyermekeire fordítani” – szögezte le.

Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha a járvány miatt ismét be kell zárni az iskolákat, óvodákat, Novák Katalin közölte: amíg lehet, a gyerekeknek biztosítani kell, hogy járhassanak óvodába és iskolába, a nemzeti konzultáció alapján ez az emberek többségének akarata is. „Fontos, hogy az ország működhessen, de csak úgy, ha képesek vagyunk betartani a szabályokat és vigyázni egymás egészségére. Addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet” – mondta.