Fotó: parkerdo.hu
Hirdetés

A csaknem 30 millió forintos ökoturisztikai beruházás nyomán tematikus játszótérrel és szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodik a terület, amelyet a látogatók előreláthatólag április végén vehetnek majd birtokba – közölte az MTI-vel csütörtökön a beruházó Pilisi Parkerdő Zrt.

Mint a közlemény emlékeztet, a Pilisi Parkerdő 2019-ben kezdte meg a Nagyrét átalakítását XXI. századi színvonalú erdei pihenőhellyé. Ennek első lépéseként még abban az évben megépült egy ingyenesen használható, szabványos kézilabdapálya a korábban leégett nagyréti büfé helyén.

A Pilisi Parkerdő egy VEKOP pályázat keretében, a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban idén tovább folytatja a Nagyrét fejlesztését; a munkálatok ezen a héten kezdődtek el.

Az egykori mutatványos épületek helyén egy olyan tematikus játszótér épül, amely lehetővé teszi a játszva tanulást. A játszótér berendezései környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített, színvonalas művészi alkotások, melyek formájukkal és anyagukkal is felidézik az erdő őshonos állat- és növényvilágát – közölte a beruházó.

Korábban írtuk

Az erdészházat idéző, kombinált játszóvár, hintaállvány, valamint kombinált köteles mászókarendszer mellett rugós és billegő állatfigurák várják majd a rétre érkező gyerekeket.

A Nagyrét szolgáltatásait tovább gazdagítja az a szabadtéri fitneszpark, amelyet a gyalogút mentén alakítanak ki. A 4 állomásos, 12 sporteszközt magába foglaló szabadtéri „edzőterem” szigetszerű elrendezése biztosítja a szabadidős testmozgáshoz szükséges intimitást és a természetben végzett testmozgás élményét. A has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó padot, kombinált bordásfalat, szörfözőt, párhuzamos korlátot, evezőgépet és dupla fekvőtámaszállványt is telepítenek a fejlesztés során – áll a közleményben.