A KMTA eközben önmagát is folyamatosan építi, ma már közel 100 partnerszervezettel működik együtt a Kárpát-medencében, de Csehországban és Lengyelországban is. A közös munkában egyházi, oktatási, civil közösségek egyaránt részt vesznek, és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is az együttműködő intézmények sorát erősíti.

Hirdetés

Küldetésének jelentőségét bizonyítja többek között Szitás Zoltán ígéretesen bimbózó pályafutása. A kassai születésű fiatalember, akinek nem más, mint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a mentora, 2011 óta foglalkozik robotépítéssel. Az Európa legjobb mérnökképzőjének tartott dániai Aalborgi Egyetemen robotika mesterkézést végzett a KMTA támogatásával, közben harmadmagával eljutott az informatika központjának számító kaliforniai Szilikon-völgybe, ahol 80 ezer nemzetközi pályamunkából választották űrhajósruha-fertőtlenítő megoldásukat a legjobb 20 közé.

Balról jobbra: Szitás Zoltán, Barabási Kincső és Zámbó Gergely

Szitás Zoltán ezután ősztől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékén tanul, egyszersmind – és ez bizony ritkaság – kutatómérnöki státust is kap. Ez bizonyítja, hogy bár a duális képzést alapvetően a szakképzésre találták ki, az a tudomány világában is életképes.

Mint mondja, pályafutása alakulásában nagy segítséget jelentettek a KMTA programjai, képzései, amelyek segítségével elsajátíthatta az innovatív szemléletmódot, megismerhette a startupok világát és az önmenedzselés csínját-bínját. Érdeklődési területe az innováció maga, valamint a mesterséges intelligencia. Érdeklődésünkre elárulta, hogy örvendetes módon a jövőjét Magyarországon vagy szűkebb pátriájában, Felvidéken képzeli el.

Korábban írtuk

Zámbó Gergely szintén több éve a KMTA támogatottja. A Corvinus Egyetemre jár pénzügy-számvitel szakra, a vállalkozások világa érdekli, de a tőzsdei innovációk is foglalkoztatják. Mentora Mikesy Álmos, a magyar startupok tőkefinanszírozásával foglalkozó állami tulajdonú Hinvertures Kft. vezérigazgató-helyettese.

Zámbó Gergely különösen érdeklődik a környezetvédelem iránt. Egy barátjával, Réti Andorral ennek jegyében hozta létre tavaly ősszel a Respray Solusions Kft.-t. Ez újratölthető aeroszolos palackokat kínál környezettudatos gyártóknak, kereskedőknek. Az alapítványi támogatás sokat segített a vállalkozásalapításban és –vezetésben. Kutatási területe a startupok sikerének és bukásának oka – az ide vágó alapítványi képzések tapasztalatait beépíthette saját vállalkozásába, elkerülve így a buktatókat. Megtanult innovációsan gondolkodni, ennek lényege a probléma- és megoldáskereső szemléletmód.

– Ez egy tudatosan kiépített út, amelynek kialakításában segítettek az alapítványi rendezvények inspiráló beszélgetései – mondja.

Gergely Magyarországon tervezi karrierjét, vállalkozásfejlesztéssel segítve a magyar gazdaságot.

A marosvásárhelyi születésű Barabási Kincső a KMTA új támogatottja. Szülővárosában a neves Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulójaként matematikai, biológiai és magyar nyelvészeti tanulmányi versenyeket nyert, majd a Pécsi Tudományegyetemen általános orvosi szakra járt. Innovációs egészségügyi tárgyakat hallgatott, versenyeken vett részt, de úgy érezte, nem halad olyan tempóban, amilyenben szeretne. Ezért jelentkezett a KMTA-hoz. Jelenleg a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója. Fő érdeklődési területe az egészségügyi innováció: terápiák, protézis- és gyógyszerfejlesztés.

Mentora a Debreceni Egyetem műszaki innovációért és képzésért felelős rektorhelyettese, Ailer Piroska – aki egyébként gépészmérnök, nem mellesleg honvédtiszt. Elsőre talán távolinak tűnik az orvostudománytól, valójában azonban az egészségügyi innováció szorosan összefügg a mérnöki gondolkodásmóddal.

Kincső is Magyarországon képzeli el a jövőjét; mint mondja, fontos számára a magyar nyelv használata, a magyarul gondolkodás, amely meggyőződése szerint az új gondolatok megszületésében is alapvető fontosságú.