Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

A miniszter a programhoz újonnan csatlakozó Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban ismertette, hogy a programtól a szülők adminisztrációs terheinek csökkenését, a fizetési folyamatok gyorsulását és a gyerekek pénzügyi tudatosságának erősödését várják. Kártyaolvasó terminálok telepítésével, illetve az online felületek kialakításával lehetővé teszik azt, hogy az étkezés befizetése vagy a tankönyvrendelés könnyebb legyen.

A tavaly szeptemberben indult program első szakaszába 14 budapesti és vidéki iskola kapcsolódott be. Az OTP Bank tájékoztatása szerint a POS-terminálok telepítését követően mindenhol emelkedett a bankkártyát használók száma: májusig a használatba helyezett terminálokon több mint 14,7 millió forint értékű forgalmat és nagyságrendileg 13 ezer tranzakciót bonyolítottak – tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy a diákok bankkártya-használati szokásait vizsgáló felmérésből kiderült, hogy míg a program kezdete előtt a tanulók 19 százaléka használt ilyen típusú fizetési eszközt, ez a szám mára 34 százalékra nőtt. Kiemelte, hogy egyre több olyan ország van, ahol annyira elterjedtek a készpénzkímélő technikák, hogy jogszabályi úton kell kötelezni arra az üzleteket, hogy elfogadják a készpénzt. Magyarországon azonban egyelőre nem ez a helyzet, minden kezdeményezés ellenére töretlen a készpénz használata. A bérek növekedésével párhuzamosan nő a lakosságnál lévő készpénzállomány, amely már meghaladja a 6100 milliárd forintot – mondta, és megerősítette, a szaktárca az elektronikus fizetési lehetőségének elterjesztésén dolgozikoz. A készpénzkímélő megoldások nem csak egyszerűsítik és gyorsítják a vásárlást, de biztonságosabbá is teszik azt, könnyítik a bevételek és kiadások nyomonkövetését – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a készpénzkímélő eszközöket csak azok tudják jól használni, akik tudatosan intézik pénzügyeiket. A felelős gazdálkodás a pénzzel életen át tartó tanulás, amelyet nem lehet elég korán elkezdeni, ehhez kapcsolódóan indult el a Készpénzkímélő iskolák program is – jegyezte meg.