Milliárdos beruházással korszerűsítik a lombikprogramot a Debreceni Egyetemen (DE), miután a klinikai központ szerdán visszavette a 2003-ban a Kaáli Intézetnek átadott meddőségi kezeléseket – tájékoztatta az egyetem közleményben az MTI-t.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)


Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Tájékoztatásuk szerint a lombikprogram-szolgáltatás változatlan helyen és eszközökkel várja a gyermektelenséggel küzdő párokat. Az Asszisztált Reprodukciós Centrum (ARC) a klinikai központ komplex meddőség programjába szervesen illeszkedve, az egyetem teljes laboratóriumi, képi diagnosztikai és genomikai hátterét is alkalmazva, a lehető legkorszerűbb kivizsgálási és kezelési lehetőségeket nyújtja – írták.
    
A közlemény kiemeli: az egyetem a megnövekedett igények korábbiaknál is színvonalasabb kiszolgálására 2018-ban – a már korábban megítélt kormányzati támogatás felhasználásával – 1,1 milliárd forintból javítja a tevékenység infrastrukturális és eszközös feltételeit.  
    
Ennek köszönhetően az Asszisztált Reprodukciós Centrum az eddigieknél nagyobb területen és korszerűbb környezetben, megerősödött műszerparkkal fogja a gyermekre várók igényeit kielégíteni. 
    
„A centrum a klinikai központ kiemelt egysége, amely magas szakmai színvonalon, korszerű menedzsmenttel és az egyetemi háttérrel megerősödve, hálapénzmentesen teremti meg a legkorszerűbb meddőségi kezelések lehetőségét az észak-alföldi régió, illetve a környező országok lakosai részére” – zárul az egyetem közleménye.
    
Kaáli Géza, a Kaáli-intézményrendszer alapítója szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy intézetük továbbra is folytatja a működését Debrecenben: „új helyen, vadonatúj műszerekkel és felszereléssel, két meddőségi specialista orvossal és szakszemélyzettel továbbra is lehetőséget biztosítunk azoknak, akik nem az állami ellátást hanem intézetünket szeretnék választani”.

(MTI)