Fónagy János Vadai Ágnesnek: Varju László ezt higgadtabban adta volna elő
A kérdések tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn. Szóba kerültek a nyugdíjak, az egészségügy és a vízügyi dolgozók bére is.Vadai Ágnes (DK) azt kérdezte, miért negyedakkora a nyugdíjemelés, mint a nyugdíjasokat érintő infláció. Kiemelte: csupán 3 százalékkal korrigálták a nyugdíjakat, miközben a nyugdíjas fogyasztói kosár termékei 13 százalékkal nőttek. Milyen kormány az, amelyik arra használja a nyugdíjak értékállóságával összefüggő intézkedéseket, hogy csökkentse a nyugdíjak értékét? – vetette fel.
Megjegyezte, a kérdést eredetileg Varju László képviselőtársa akarta feltenni, ő azonban jelenleg nem kérdezhet, mert „az állampárt koncepciós perbe fogta” azután, hogy már kétszer legyőzte a Fideszt Újpesten és Angyalföldön. Nincs kétsége, hogy harmadszor is győzni fog március 23-án – jegyezte meg.
Fónagy János államtitkár szóvá tette a képviselő hevességét, majd úgy reagált: továbbra is megtévesztő kommunikációt folytat a nyugdíjak ügyében. A januári 3,2 százalékos emelést keveslik, míg a tavalyi hat százalékot meg sem említik – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy a nyugdíjas inflációt – a nyugdíjas fogyasztói kosárba tartozó termékek, szolgáltatások árnövekedését – 2,3 százalékkal meghaladó nyugdíjemelést hajtottak végre.
Önök voltak azok, akik kormányzásuk alatt módszeresen tönkre tették a nyugdíjrendszert, elszegényítették a nyugdíjasokat, ellenzékből rendre támadják a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjasokat védő rezsicsökkentést – mondta.