Magyar Levente azt mondta, a Budapestet Kolozsvárral, Debrecent Kolozsvárral és Marosvásárhellyel összekötő járatokat indító légitársaság tevékenysége találkozik a kormány törekvésével, hogy megkönnyítse a kapcsolattartást az anyaország és Erdély között.

Hirdetés

A politikus emlékeztetett rá, hogy a magyar állam az év elején átvette a debreceni repülőtér többségi tulajdonát és az a célja, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő, modern, nagykapacitású repülőtere legyen a régiónak. A kormány elkötelezett az Európai Unió által is támogatott járatfejlesztésben, és mindet megtesznek azért, hogy a most kezdődött próbaidőszak, „ne egyszeri, néhány hónapos álom, hanem velünk maradó valóság legye” – fűzte hozzá.

Magyar Levente szerint mind az anyagi, mind a szakmai alapja megvan annak, hogy a debreceni repülőtér regionális jelentőségűvé váljon. E fejlesztéssorozat részeként hétfőn két új, speciális repülőtéri tűzoltó autót is átadtak a légibázison, a beruházás kormányzati támogatással valósult meg.

A külügyi parlamenti államtitkár meggyőződésének adott hangot, hogy a fejlesztések eredményeként a debreceni légikikötő milliós utasforgalmat lebonyolítani képes, nemzetközi és regionális repülőtérré válik.

A járatindítás alkalmából Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere és Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke is arról a lehetőségről beszélt, amelyet a regionális repülőjáratok jelenthetnek a térség üzleti életének és turizmusának fejlesztésében.

Széles Diána szerint a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó turisztikai térség vonzó lehet az Erdélyből érkezőknek, míg Péter Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Maros megye az ötödik leglátogatottabb régió Romániában, Szováta pedig a magyar turisták egyik kedvelt célpontja.

Somogyi-Tóth Dániel, a regionális járatokat működtető Aeroexpress Kft. ügyvezetője azt mondta, a magyar légiközlekedés az utóbbi tíz évben sokat fejlődött, százával közlekednek magyar lajstromú gépek Európában, de kevesebb figyelem jutott a regionális közlekedésre. Ezt az űrt hivatott pótolni az Aeroexpress Regional, amelynek résztulajdonosa a száz százalékban magyar tulajdonú BASe Airlines Zrt., és két magyar magánszemély.

A BASe 31 éve van jelen a piacon és Európán belül jelentős tapasztalatokat szerzett a regionális repülésben – mondta.

Jelenleg három, egyenként harminc ember szállítására alkalmas Embraer 120 ER turboprop utasszállító gépük van. A már működő finnországi regionális járatok mellett az új járatokon a Budapest-Kolozsvár-Debrecen-Marosvásárhely-Debrecen, illetve a Debrecen-Kolozsvár-Budapest útvonalon fognak közlekedni szeptemberben és októberben a hét három napján, hétfőn, szerdán és pénteken – jelezte Somogyi-Tóth Dániel, a légitársaság társtulajdonosa.

Korábban írtuk