Főszerepben az olaszrizling
Ebben a hónapban országszerte e közkedvelt, de mégsem igazán ismert szőlőfajta és a belőle készült ezerarcú bor áll a középpontban számos hazai borszaküzlet, kereskedés, étterem közreműködésével. Az olaszrizling ugyanis a méltán népszerű furmint mellett az egyik legfontosabb terroir-fajta, azaz kiválóan alkalmas egy-egy termőhely talajtani és mikroklimatikus sajátosságokból összeálló arculatát. Emellett – termesztési és borkészítési filozófiától, illetve gyakorlattól függően – egyaránt alkalmas nagy beltartalmi értékű, összetett, elgondolkodtató, akár aszúértékkel bíró bort adni és könnyed, gyümölcsös, a fajta elsődleges jegyeit hordozó nedűt eredményezni.
A Winelovers (www.winelovers.hu) által szervezett egy hónapos programsorozat kiemelt eseménye a Nagy Olaszrizling Kóstoló, melyre október 19-én, szombaton kerül sor a fővárosi Gerbeaud Ház (1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8.) átriumában és teljes első emeletén.
A 16 órától 22 óráig tartó nagyszabású seregszemlén mintegy hatvan borászat (köztük a horvát olaszrizling-termelők szakmai szervezete) és tizenöt egyéb kiállító nedűit, illetve más termékeit lehet megkóstolni, emellett délelőtt – külön belépő ellenében – három izgalmas mesterkurzus is várja az érdeklődőket.
Délelőtt fél tízkor Mészáros Gabriella, a londoni akkreditációjú Wine and Spirit Education Trust (WSET) hazai képzésének irányítója avatja be az érdeklődőket a világ alapvető fehérborainak világába, ezzel párhuzamosan Josef Schuller, az Osztrák Borakadémia elnöke, valamint Kielmayer Kristian, a WSET osztrák képviselője magyar és osztrák olaszrizlingeket hasonlítanak össze, fél tizenegytől délután egyik pedig Jásdi István csopaki borász az évjáratok és a termőtájak tükrében mutatja be a fajtát.
A Nagy Olaszrizling Kóstolóval kapcsolatos minden információ megtalálható itt:
Ágoston Balázs