Molnár Enikőnek erős befolyása van a pártelnökre, erről a Magyar Nemzet már 2020 júniusában beszámolt. A lap értesülései szerint a Jobbikban sokan voltak már szem- és fültanúi a Jakab és Molnár Enikő közti indulatos szóváltásoknak. Ilyenkor mindig Molnár Enikő viszi a prímet, nyilvánvalóan ő viseli a nadrágot. Az élettárs nemegyszer vetette már a pártelnök szemére, hogy az ő segítségével lehetett csak elnök – írja az Origo.

Hirdetés

BKV-ellenőrből lett kabinetfőnök 

A „főtitkárnő„ hihetetlen karriert futott be a Jobbikban, nyilvánvalóan Jakab Péter aktív közreműködésével. Molnár Enikő postai levélfeldolgozó volt, majd BKV-ellenőrként dolgozott.

Ellenőrként kérte felvételét a Jobbik V. kerületi szervezetébe, ahonnan azonnal a Jobbik sajtóosztályára került. Jobbikos források szerint Jakab már BKV-ellenőrként ismerhette, és a kezdetektől „futtatta” a hölgyet.

A sajtóosztály több korábbi munkatársa megerősítette a borsnak, hogy ismeretségük jóval korábbról származik.

Korábban írtuk

Amikor Jakab a Jobbik szóvivője lett, kizárólag Molnár Enikővel volt hajlandó szorosan együttműködni. Ahogy a Bors forrásai elmondták, a politikán túl is „szimbiózisban dolgoztak„, de soha nem volt kétséges, hogy Enikőé az irányító szerep. Szoros emberi viszony volt köztük – jellemezték kapcsolatukat a lap forrásai. Jakab mint egy kiskutya követte a hölgyet.

Amikor Jakab Pétert frakcióvezetőnek választották, szinte magától értetődő volt, hogy a Parlamentbe is viszi magával Molnár Enikőt. ”Másnaptól ő lett az első ember a pártban„ – jelentették ki a jobbikosok.

Agresszív és erőszakos természete mellett ekkortól nevezték el a pártban Főtitkárnőnek. Kizárólag rajta keresztül juthat bárki közel a párt elnökéhez. Senki nem hívhatja közvetlenül Jakab Pétert, előbb a Főtitkárnőnél kell bejelentkeznie.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!