Fotó: FKF/Facebook, szerk.
Mártha Imre és főnöke, Karácsony Gergely

A lap hozzáteszi: a nyomozás Budai Gyula fideszes képviselő feljelentése nyomán indult, mivel a kormánypárti politikus szerint gazdasági csalás gyanúját veti fel az a dokumentum, amellyel Mártha Imre vételi jogot, úgynevezett opciót szerzett egy ingatlancégben.

Budai Gyula összegzése szerint Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 2016. március 1-jén írt alá egy vételi jogot garantáló szerződést. Az irat arra adott lehetőséget Mártha Imrének, hogy a következő öt esztendőben megvásárolhassa a szerződés másik szereplőjétől (aki egy jogász) a Lázár Houses nevű kft. 26 százalékos üzletrészét. A felek meghatározták az üzletrész vételárát is, mégpedig nem egészen 1,7 millió forintban. Csakhogy amint arra – a média beszámolóit idézve – a feljelentésben a politikus rámutatott, a szóban forgó vállalkozásnak hatalmas vagyona van.

Hirdetés

– Sajtóinformációk alapján a cég legutóbbi mérlegadatai szerint a forgóeszközök összértéke nyolcszázmillió forint volt, de az ingatlanbirodalom valódi értéke ennek az összegnek nyilvánvalóan a sokszorosa – jegyzi meg a Nemzeti Nyomozó Irodának címzett beadványában Budai Gyula.

A képviselő azt a körülményt is aggályosnak tartja, hogy a vételi jogot garantáló szerződés szerint az üzletrészért a megjelölt vételárnál többet a jogász akkor sem kérhet Mártha Imrétől, ha a cég eredményesen gazdálkodna, s emiatt értéke gyarapodna. Emellett a feljelentés szerint az is felveti a bűncselekmény megalapozott gyanúját, hogy a Lázár Houses nevű cégben a jogász mellett Mártha Imre testvérei és édesanyja is megtalálható mint tulajdonosok.

Budai Gyula megítélése szerint az ingatlanfejlesztéssel, ingatlanforgalmazással foglalkozó társaság érdemben nem működik, tevékenysége csupán az ingatlanvagyon titokban tartása.

Korábban írtuk

Mindezek alapján az országgyűlési képviselő arra jutott: a vételi jogról szóló szerződést Mártha Imre és üzletfele egyértelműen azért kötötte meg, hogy a Lázár Houses Kft.-be bevitt ingatlanvagyont elrejtse a hatóságok elől, ugyanakkor felvetődik, hogy a cég színlelt gazdasági tevékenységet végzett. A feljelentés hozzáteszi: a jogász lényegében csak névlegesen tulajdonosa a kft. 26 százalékának, annak valódi tulajdonosa Mártha Imre. Ezek a körülmények pedig Budai Gyula szerint megalapozzák a csalás gyanúját, emiatt szükséges, hogy a rendőrség nyomozás keretei között járjon utána az ügynek – olvasható a Metropol cikkében.

További részletek ITT találhatók.

Mint ismert, a Karácsony Gergely bizalmasának számító, de Gyurcsány Ferenc által is elismert (Gyurcsány-fiókának is gúnyolt) Mártháról decemberben kiderült, hogy luxuséletmódot folytat: például úszómedencés svábhegyi villában él és luxusautóval, Bentley-vel jár. A Metropol azt írta: Mártha Imre a közösségi oldalon közzétett posztjaiban mintha szándékosan kérkedne vagyonával – hangsúlyozza drága óráit, de a képeken látható, amint elektromos szörfdeszkát használ, ahogy több tízmilliót érő Steinway-zongoráján játszik, vagy ahogy dicsekszik vele, milyen értékes lovon, egy igazi angol telivéren lovagol…

Mártha Imréről szóló cikkeinket ITT találja.