Hirdetés

Új közéleti portál indult Bennfentes.net néven. Az internetes oldal máris több tényfeltáró cikket közölt, például a Fővárosi Önkormányzat vagy a XI. kerület gyanús ügyleteiről.

A portál tulajdonosa és ügyvezetője Pósa Károly, a Magyar Nemzet munkatársa. A Bennfentes.net oldal utánajárt például azoknak a dobra vert ingatlanoknak, amelyeket László Imre, DK-s polgármester alatt értékesítenek Újbudán, és feltérképezte azok környezetét is. Emellett a portál legfrissebb tényfeltáró cikksorozatban arról is ír, hogy ismeretlen parfümösök, autó- és bútorkereskedéssel foglalkozó, adóhátralékkal rendelkező, arculattervezéssel foglalkozó vállalkozók cége is jelentős bevételekhez jutott a főváros 2020-as maszkbeszerzésén, amelyet Soros György spekuláns pénzéből indítottak el Karácsony Gergelyék.

Korábban írtuk