Nóráp

Hirdetés

Horváth József Csabát (független) választották a Veszprém vármegyei Nóráp polgármesterévé. Képviselő-testületi tagokat is választottak, mind a négy helyre független jelölt került a testületbe.

A választást az előző testület feloszlása miatt kellett megtartani – tájékoztatta a település jegyzője vasárnap az MTI-t.

Kissné Szántó Mária közölte, hogy a 178 választásra jogosult közül 126-an adták le szavazatukat, három voks érvénytelen volt. Horváth József Csabára 73-an voksoltak, az egyetlen ellenjelöltre, a szintén függetlenként induló Antalné Ihász Máriára 50-en.

Tiszatarján

A függetlenként induló Csetnekiné Halász Erika lett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszatarján új polgármestere.

Korábban írtuk

Burainé Hajdu Éva jegyző az MTI-nek elmondta: a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Csetnekiné Halász Erikára 255-en voksoltak, a szintén függetlenként induló Takács Péterre 134-en, Barna Ferencre 119-en, Vályi Lajosra 37-en, Szabó Barnabásra 30-an, míg Mészáros Szabolcs Dávidra 28-an szavaztak.

A választásra jogosult mintegy ezer tiszatarjáni lakos közül 606-an mentek el szavazni, közülük 603-an adtak le érvényes voksot – közölte a jegyző.

Az időközi választást a település eddigi, ugyancsak független vezetőjének lemondása miatt írták ki. Bögre Lajosné tavaly december végén jelentette be, hogy lemond polgármesteri posztjáról.