Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Fekete-Győr András (Momentum) történelmi mértékű megszorításnak és Orbán-csomagnak nevezte a közelmúltban bejelentett kormányzati intézkedéseket. Még meg sem száradt a tinta a miniszteri kinevezéseken, máris bejelentettek egy kétezermilliárd forintos megszorító csomagot – tette hozzá, azon véleményét hangoztatva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ismét hazudott az embereknek.

Vitatta azt, hogy csak a nagy cégekre vonatkozik az extraprofitadó, hiszen szerinte a cégek egyszerűen megemelik az árakat és a vásárlók fizetik ki a megemelt adókat.

Kitért arra is, hogy több mint négyszázezer, a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizető vállalkozás izgul amiatt, hogyan adózik 2023-tól.

Úgy fogalmazott, a kormány szerint az az extraprofit, ami nem Orbán Viktoré. Az építőiparban utazó Orbán-cégek óriási hasznára a kormánynak eszébe sem jutott különadót kivetni – hangoztatta.

Korábban írtuk

Fürjes Balázs három tanácsot adott a Momentumnak

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Momentum politikáját bírálta és három tanácsot is adott a pártnak „pro bono” alapon. Azt mondta, a Momentum nem lesz sikeres, ha nem hallgatja meg a választóit és nem hajt végre korrekciót politikájában. Azt javasolta, hogy legyenek bátrak a momentumosok, szabadítsák ki a pártjukat a „Gyurcsány-gyámság” alól. Mondjanak nemet a nácikra, szakítsák meg a kapcsoltot a Jobbikkal – tette hozzá. Végül azt tanácsolta, fejezzék be a magyar érdekkel teljesen ellentétes háborús héjapolitikát, helyezzék politikájuk középpontjába Magyarország békéjét, biztonságát.

Az államtitkár azt mondta, nem lepődött meg azon, hogy a Momentum a multikat védi. Közölte, azt az örömöt biztosan nem fogják megadni a Momentumnak, hogy csökkentsék a családtámogatásokat, a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjemelést, az adóvisszatérítést.