Hirdetés

Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége az érkezés után mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a mostani jótékonysági futásnak – amellett, hogy felhívja a figyelmet a mozgás szükségességére – része a véradás, az elesettekre való odafigyelés és Petőfi révén a kultúra is. Úgy vélte: minden elem az összetartozást, az egymásra figyelést erősíti.

Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója elmondta, hogy a gyermekek többsége az alapítványtól kapott futócipőben futott. Hozzátette: egy cipővásárlás nem lenne nagy ügy, csak pénz kérdése. Ezekhez a cipőkhöz azonban hozzátartozik a közös futás emléke, a futás pedig megtanít küzdeni a célok eléréséért.

Gui Angéla úgy fogalmazott, hogy „a nemzeti összetartozás anyanyelve a cselekvő szeretet”, amely a lefutott 500 kilométer minden pillanatában, minden leadott vércseppben és minden kiizzadt izzadságcseppben benne volt.

Korábban írtuk

Az eseményen részt vett Novák Károly Eduárd, a román kormány sportminisztere is, aki köszöntőjében megjegyezte: a sportolókat arra szokták biztatni, hogy nyerjenek, küzdjenek, tartsanak ki az álmaik mellett. A koltói esemény azonban azt példázza, hogy a sport tud segíteni is.

A kastélykertben tartott szabadtéri szentmisén mondott prédikációjában Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi gyermekotthon-hálózatot működtető Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt hangsúlyozta: sokkal többre vagyunk képesek, sokkal erősebbek vagyunk, mint amit kinézünk magunkból.

Elmondta: nem örült, amikor iskolabuszt kaptak a dévai árvaháza gyermekei, még kevésbé, amikor nem jöttek haza a gyermekek a három kilométerre lévő iskolából, mert elromlott az iskolabusz. Válaszként gyalogos kirándulást szervezett Vajdahunyadra, amely során 24 kilométer gyaloglás után értek el a vajdahunyadi vár kápolnájába, ahol Kapisztrán János misézett Hunyadi Jánosnak a nándorfehérvári csata előtt. Így mindenki meggyőződhetett arról, hogy többre képes.

„Ha Krisztus hitt bennünk, nekünk is kell hinnünk magunkban, és hinnünk kell Erdély jövőjében. Krisztus kezét fogva képesek leszünk legyőzni a bennünket elnyelni akaró nehézségeket” – zárta prédikációját a szerzetes.

A koltói eseményen erdélyi, kárpátaljai és magyarországi nehéz sorsú gyermekek vettek részt. A szervezők számukra népi játszóházat szerveztek, amelyben kipróbálhatták például a patkódobálást, a hordólovaglást, a csutkavárépítést és a gólyalábon járást.