Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Fűts okosan! kampány célja, hogy az emberek lehetőleg kerüljék el a nem megfelelő tüzelőanyagok használatát, mert az az egészségre és a környezetre is ártalmas – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés és aerobiológiai osztályának vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Szigeti Tamás közölte: a legnagyobb probléma az ilyen tüzelőanyagok használatával, hogy nem megfelelő minőségű levegő száll ki a kéményekből. Ismertette: ha például nedves fát éget valaki, akkor nagyon kisméretű aeoroszol részecske, hétköznapi nevén szálló por jut ki a levegőbe. Ha szenet égetnek, akkor a szén kéntartalmából kén-dioxid keletkezik, műanyagok égetésekor pedig több rákkeltő vegyület képződhet – sorolta.

Szigeti Tamás hangsúlyozta: a Fűts okosan! kampány célja, hogy az emberek lehetőleg kerüljék el ezek használatát. A legfontosabb, hogy gondoljanak a környezetükre és ismerjék fel, hogy a nem megfelelő tüzelőanyag égetése az egészségi állapotuknak is árthat. A légszennyezettség évente körülbelül 8 ezer ember halálához vezet – emelte ki.

Elmondta azt is: minél kisebb egy részecske, annál mélyebben jut be a tüdőbe, és annál nagyobb az egészségkárosító hatása. Részletezte: a legveszélyesebbek a 2,5 mikrométernél kisebb részecskék, mert ezek képesek lejutni a tüdő mélyebb rétegeibe, és csökkentik a tüdő védőfunkcióját. Emiatt gyulladás keletkezik a tüdőben, és légzőszervi vagy szív- és érrendszeri megbetegedések alakulnak ki.