Fotó: shutterstock, illusztráció

Több televíziós tudósítás is szólt mostanság a kőbányai Hős utcáról. A rendőrség megerősített járőrszolgálatot ellátva naponta fésüli át és ellenőrzi a környéket, mint olyan területet, amelyről köztudott, hogy a kábítószer kereskedelem talán legjelentősebb fővárosi központja. A drogkérdés egyik szakértőjét, Ferencz Orsolyát, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét kérdeztük.

— Mit kell tudnunk drog tekintetében a Hős utcáról?

— Azt, hogy valóban komolyan érintett területről van szó, igen jelentős díler-központra bukkant ott a hatóság. Többek között az irányította a Hős utcára a figyelmet, hogy nem mesze onnan, a stadionoknál két, súlyos állapotban levő fiatalra bukkantak nemrég a mentők, s kiderült, hogy a rosszullétüket egy új drog okozta.

— Mekkora forgalmat bonyolított le a Hős utcai díler központ?

— Ezzel kapcsolatosan még nincsenek pontos adatok, a média úgy tudja, eddig majdnem kilencven személyt állított elő a rendőrség droggal való visszaélés miatt, bizonyos információk szerint azonban napjainkra már a százat is meghaladta az előállítottak száma.

— Milyen új kábítószerről van szó egyébként?

— Úgy tűnik, hogy ez egy új dizájner drog, most folyik a részletes bevizsgálása, s ha ez befejeződik, akkor a szer felkerül a tiltott anyagok listájára, vagyis az úgynevezett C-listára. Megjegyzem az elmúlt évek kormányzati lépéseinek köszönhetően  Magyarországon világviszonylatban is gyorsak és szakmailag igen alaposak ezek a vizsgálatok.

— Vannak akik úgy vélik, hogy sokat segítene a hazai drogproblémák megoldásában, ha legalizálnánk bizonyos szereket, mindenek előtt a marihuánát…

Fotó: Demokrata/T. Szántó György

— Én ezt továbbra is zsákutcának tartom. Sajnos nem kapnak megfelelő nyilvánosságot azok az új kutatási eredmények, amelyek azt mutatták ki például az enyének mondott marihuána használatával kapcsolatosan, hogy az nemcsak módosítja az emberi agy működését, de akár visszafordíthatatlan változásokat is okozhat benne. Nem véletlen, hogy a marihuána úgynevezett orvosi célú felhasználását is viták övezik, és én az ilyen címszó alatti legalizálást is ellenzem. Ijesztőek az amerikai tapasztalatok. A legfrissebb felmérések szerint heroinban fürdik az Egyesült Államok, más szóval kitört odaát a heroin-járvány. A törvényhozók ugyanis az elmúlt időszakban megkönnyítették az orvosok számára, hogy betegeiknek ópiumszármazékot tartalmazó gyógyszereket írjanak fel fájdalomcsillapításra, így ezek könnyen és tömegesen kerültek az emberek kezébe. A lépés végül a heroinfüggők számnak robbanásszerű emelkedéséhez és a heroinpiac eddig sosem tapasztalt fellendüléséhez vezetett az Egyesült Államokban. Donald Trum háborút és vasszigort hirdetett  a helyzet megoldására.

— Európában mi jellemzi az általános drog-helyezetet?

— A migráció fellendítette a drog piacot. Sok olyan ember érkezett a földrészre a muszlim világból, akik odahaza is a kábítószer-kereskedelemből éltek. Ez az egyik probléma. A másik pedig az, hogy rengeteg talajtalanná vált fiatal migráns férfit szippantanak be könnyűszerrel a hagyományos drog-díler hálózatok, mint egyszerű láncszemeket a terjesztői sorban, hiszen ez könnyű megélhetést ígér nekik az integráció, értsd a tanulás és munkavállalás helyett.

— Elindult már a jövő évi parlamenti választás kampánya. Egyes pártok a drogok, elsősorban a marihuána legalizálását is felvették a programpontjaik közé…

— Igen, a Fodor Gábor vezette Liberális Pártnak kampány sem kellett, már jóval korábban is zászlajára tűzte a drogok legalizálását, de említhetjük Juhász Pétert és az Együttet is. Különben minden olyan párttól, sőt mozgalomtól is számíthatunk ugyanerre, amelyet a Soros György nevével fémjelzett körök akár anyagilag, akár csak eszmeileg támogatnak, mert neki is vannak ötletei bőven a kábítószerek legalizálását illetően. A drog mellett egyébként számos, a társadalmat megosztó felvetéssel találkozhatunk a liberális politikai erők retorikájában. Például a gender-elmélettel, a vallások küzdelmével, s így tovább. Mi azt hisszük, hogy ha megfelelő érvekkel válaszolunk ezekre, akkor minden rendben van, a józanész és a tiszta logika legyőzi a szélsőséges nézeteket. Holott a balliberális oldal csupán azzal is elérheti a célját, ha valamilyen kérdéssel kapcsolatosan vitát provokál, mert ezzel már eleve megosztja az embereket.     

sinkovics