Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs, archív
Hirdetés

Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltet az Európai Parlament (EP) külügyi szakbizottságában hallgatták meg csütörtök délelőtt.

Gál Kinga magyar újságíróknak hangsúlyozta, a biztosjelölt meggyőzően és méltó módon válaszolt a feltett kérdésekre. Bizonyította, hogy kiválóan érti azt a bővítési és szomszédságpolitikai területet, amelyért a jövőben felelős lesz. Nem valószínű, hogy találnának felkészültebb embert egész Európában a portfólióhoz tartozó feladatokra – jelentette ki.

A fideszes képviselő szerint eddigi feladatköreiben kifejtett vezetői tevékenysége azt vetíti elő, hogy az Európai Bizottság biztosok testületének tagjaként jól és segítő módon fog együttdolgozni kollégáival.

Kiemelte, Várhelyi Olivér minden olyan kérdésre megfelelő választ adott, ami ahhoz szükséges, hogy a portfólióját és az uniós bizottságban végzett munkáját a legjobban végezze. A hivatali idejét hamarosan megkezdő Európai Bizottság tagjához és pozíciójához méltó válaszaival minden elvárásnak megfelelt – tette hozzá Gál Kinga.

David McAllister, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke a meghallgatást követően adott rövid nyilatkozatában kijelentette, a meghallgatás tisztességes volt, amely lehetőséget biztosít a biztosjelöltről szóló véleménycserék lezárásához.

Azt hangsúlyozta, Várhelyi Olivér megfelelő biztosítékokat adott arra, hogy együtt kíván működni az Európai Parlamenttel. A német politikus fontosnak nevezte, hogy kinevezése esetén az EP portfóliójához köthető közös célokat tud majd megvalósítani a magyar biztossal.

Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a képviselőcsoportban a biztosjelöltről korábban kialakult pozitív kép megingott, mert nem adott elegendő bizonyítékot arra, hogy független az őt jelölő kormánypárttól. Ez elfogadhatatlan – mondta.

„Magyarországnak egy hitelképes embert kellene jelölnie a biztosi pozícióra, aki nem politikai szándékokat közvetít, hanem értékeket, amelyek nem ellentétesek a nemzeti érdekekkel, de mindenképpen európai hangsúlyokkal bír” – tette hozzá.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Trócsányi László korábbi magyar biztosjelölt elutasításával az európai közösség világossá tette, hogy az unió mindenkori döntéshozóinak egyértelműen az európai értékek és érdekek oldalán kell állnia. Nincs helye sem Európa-ellenes illiberalizmusnak, a jogállamiság tudatos lebontásának, sem pedig sötét korrupciónak – jelentette ki.

„Meghallgatásán többek között azt mondta: nem fog elfogadni semmilyen utasítást egyetlen kormánytól, így a magyartól sem. Biztos lehet benne, hogy nyilvános ígéreteire, ha szükség lesz rá, minden pillanatban emlékeztetni fogom” – tette hozzá az MSZP-s politikus.

Gyöngyösi Márton az Jobbik EP-képviselője az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta, továbbra is fennállnak a Várhelyi Olivér függetlenségével összefüggő aggályok, továbbá olyan ország jelöltje, amely fokozatosan felszámolta a jogállamiságot az elmúlt kilenc évben. Véleménye szerint ilyen ország jelöltjeként nehéz lesz számon kérni Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia, vagy éppen Ukrajna uniós szempontok szerinti jogállamiságát.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke a bővítési és szomszédságpolitikai tárcát szánja a magyar diplomatának.

A magyar EU-nagykövet után a francia Thierry Bretont és a román Adina Valeant hallgatják meg Brüsszelben a nekik szánt tárcával foglalkozó testületekben, miután kedden továbbengedte őket az EP jogi bizottsága.

Korábban az első magyar és román választottat, Trócsányi Lászlót és Rovana Plumbot a jogi bizottság, a francia Sylvie Goulard-t pedig az ipari és a belső piaci bizottság utasította el.

A parlamenti szakbizottság javaslata alapján az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete november 21-én dönt arról, hogy elég információhoz jutott-e az uniós parlament a meghallgatás lezárásához. Pozitív döntés esetén az EPplenáris ülése november 27-én dönthet a teljes biztosi testület megválasztásáról.